2012. január 9., hétfő

Beteges

 Őszintén szólva egy kicsit tele van a hócipőm az idei téllel. Persze nem a hideg vagy az egyik nap tavasz, másnap tél visel meg, hanem az, hogy ennyit rég betegeskedtem. Most is épp zsepihalmok között, teát szürcsölve gépelek. Szerencsére azért a dolgok jól alakulnak. A legmeglepőbb dolog, hogy egy esetszolgálattal többet kaptam és ez a bizalom jól tud ám esni. Tegnap Anyuéknál voltunk ebédelni és meg kell mondani, hogy jól esett és jó is, hogy számíthatunk egymásra. :)
Azt hiszem említettem, hogy Mama rosszul lett és "elfelejtettek" szólni róla. Persze, amikor megtudtam a dolgot, akkor alaposan letoltam mindenkit. Ma hívott Mama, hogy beutalták a kórházba, kivizsgálásra. Utóbbi azért pozitívabb hír, mert a legtöbb házisámán simán otthon kúrálta volna...

2012. január 5., csütörtök

Örökké nem eshet.

 Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen címet adhatnék ennek a bejegyzésnek. Politizálni természetesen nem akarok, de az új év új helyzetet hozott és ez nem túl pozitív. Persze minden rosszban van valami jó: ugyan vékonyabb lesz a pénztárcánk, de a nem anyagi jellegű dolgok még jobban előtérbe kerülnek. Úgy tűnik, hogy mind a család, mind a kollégák jobban összetartanak (mindkettőnk munkahelyén). Tegnap beszélgettünk a jövőnkről Imolával és úgy tűnik, hogy tudunk húzni a nadrágszíjon (muszáj). :)
 Mostanság inkább olvasok. Leginkább a Szilmarilokat, Tolkientől. Az biztos, hogy egészen más, mint a Gyűrűk Ura, de  olvasmányos és három vaskos könyv helyett csak egy közepes méretű példány. A múlt héten láttam a Hobbit előzetesét és be is jelentettem Imolának, hogy elmegyünk! Apelláta nincs! :)Azt hiszem, hogy tennem kell egy talán annyira nem meglepő bejelentést: nem nőttem fel. Történt ugyanis, hogy a Karácsonyra kapott LEGO készlettel óriásiakat tudunk játszani. Azt hiszem, hogy ez az igazi "marad a gyerek, ha játszik".