ehhez se árt az alterblog. :)

 Csorgunk hazafelé Orosházáról, a kórházból. Épp arról beszélgetünk a mentőben, hogy lassan itt a tavasz és lehet kezdeni a fóliázást, amikor rádión hívnak, hogy közlekedési baleset történt és semmi egyebet nem lehet tudni. Nyugalom kikapcsol, kéklámpa és sziréna be. Csak pár kilométerre voltunk a helyszíntől, így nem volt idő agyalni a dolgon. Meglátva a helyszínt a legrosszabbra számítottam: sehol egy teremtett lélek a roncs körül, ami sztaniolpapírként tekeredett a fára. Szerencsére mindkét sérült életben volt, de az anyósülésről nem tudott kiszállni az utas. Kaptak egy egy nyakrögzítőt, hiszen ez ilyenkor kötelező és nagyot is estek. Közben kiért az esetkocsi. Villámgyorsan referáltam, de gondolkodni nem volt idő. Csak az újraírt ösztönök tartottak ott, egy civil a lehető leggyorsabban menekült volna, de nekünk maradnunk kellett. Közben autók sokasága robogott el mellettünk fél méterre, lassítás nélkül. Ismét szirénák hangját hozta a szél. A tűzoltók voltak, mert a kocsi annyira összetört, hogy a karosszéria megvágása nélkül nem tudtuk volna kiemelni a sérültet. Amikor kiértek a tüzesek hatástalanították a légzsákot, mi pedig felraktuk a KED-mellényt, ami ilyen esetekben rögzíti a gerincet. Nem jelentkeztem önként és nem is jelöltek ki rá, de én maradtam a sérült mellett miközben a feszítővágó munkához látott. Nem tudom, hogy féltem-e, mert nem volt időm rá gondolni. Recsegett a fém, de engedett a fém és a második sérült is hordágyra került. Végül az esetkocsi vitte be a két sérültet. Mindketten nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A baleset ott és úgy történt, ahogy az enyém nagyjából egy évvel korábban...

tavasz van!

 Szerencsére tényleg itt a tavasz, szóval lehet élvezni a napsütést. A legutóbbi éjszakám elég durva volt (a mi betegünket elég kockázatos, de stabil állapotban kellett bevinni, az esetszemélyzetet pedig egy brutális gyilkossághoz hívták ki). Ilyesmi régebben is előfordult, de a félreértések miatt inkább semmit se írtam a munkámról. Most viszont csak páran olvastok és elég jól ismertek. :) Tehát kellett volna pihennem, de Tatát vittem Gyulára az érsebészetre, mert fél évente meg szokták nézni a cukorbetegsége miatt. Kicsit fura volt, mert ugye civilben mentem és sehol sem voltak előzékenyebbek vagy ilyesmi. Természetesen nem is várom el, hogy munkán kívül előnyben részesítsenek. Közben szólt a Nagynéném, hogy kéne egy előadás a sebek ellátásáról az oviba, ahol dolgozik és rám gondolt. Azonnal elvállaltam, de kellett engedély a főnöktől, aki nem tiltakozott (ha letilt is megcsinálom). Jól esett a megkeresés, mert bíztam benne, hogy az apróságok nyitottabbak egy kicsit és tudok érdemben dolgozni velük. A középsulisok inkább felvágtak egymás előtt a passzivitásukkal pár hónapja és ez nem esett jól. Ha már Mamáéknál voltam gondoltam előszedem a bringám, csak le kellett törölni és beállítani a fékbowdent. Hazajövet pedig beszédültem az ágyba. Nem vagyok rá büszke, de hulla voltam rendesen. Imolára maradt a főzés és kaja után folytattam az alvást. Este még szólt Imola, hogy menjek át a hálóba és állított nekem órát, de utána filmszakadás volt. :D
  Ma reggel hétkor már fent voltam és ezerrel kávézni akartam. :D Fél nyolckor már kávéztam (szigorúan vérnyomáscsökkentővel :D) és reggeliztem. Tusolás közben néztem át a kötözéseket magamon. :D Fura látvány lehettem, amint tusfürdősen épp a térdem kötöztem. :) Persze tudok sebet ellátni, de utálok bizonytalannak tűnni. Még elrohantam bevásárolni, mert csak bab volt itthon a bableveshez. Kibicajoztam az oviba és durván jó meglepetés ért! :) A minik eleinte meg voltak illetődve az egyenruhámtól (kaptam engedélyt arra is, hogy abban bemutatózzak), de hamar feloldódtak és a hangadókat le tudtam szerelni azzal, hogy rajtuk mutattam be a kötéseket, a passzívokat meg direkt, de játékos kérdéssel vontam be. Jó volt velük dolgozni. :) Készült pár kép is és több, mint egy órán át figyeltem rám. Hazafelé írt Imola, hogy ráér ma a mothersbookdriver és el tudnánk intézni pár dolgot. Ezért irányultam Mamáékhoz és "elloptam" a kocsit. Kaptam még egy szál szalámit, amin nincs rajta a bio cimke, de tutira az és nem kerül 3000 forintba (a Lakáskultúra kiállításon volt ennyi egy kiló sertéskolbász). Itthon feldobtam a bablevest, élvezem a napsütést és a 100 tény rólam miatt nem nagyon figyelem a twittert. Félreértés ne essék! Jó dolog tényeket írni magunkról, de van, aki kitöltötte már az üzenőfalam. :D Jobban szeretem az ilyeneket egy postban leírva, mint a nagyközönség elé tárva. Valahogy személyesebb.

 Majd' elfelejtettem! Imola mondta, hogy egy kollégája (Tündike) mostohalányáék kitalálták, hogy majd a szülők fizetik az esküvőt eddig nincs is gond, de kinéztek egy pár olyan gyűrűt, ami kb. 300 ezer forintba kerül. Nem akarok sóhernek tűnni, de  ha már a szülők fizetik akkor nem kéne csődbe vinni őket. Valahogy jobban esik egy kis esküvő, amit magunk szerveztünk és magunk fizetünk, mint valami 100 fős parasztlagzi, ami miatt hitelt kell felvenni. Plusz nálunk nagyjából mindenki ismer majd mindenkit. :)

na elmegyek a vérbe...

De komolyan! Időnként barom vagyok és nem találom meg a megfelelő harmóniát a dolgok magamban tartása és kiadása között. Azt hiszem, hogy ez a legnagyobb hibám. Ilyenkor egy pöcs vagyok. Azt hiszem ilyen időszakokra építeni fogok egy titokszobát és oda megyek fakingolni. Sokkal jobb lenne mások megbántása helyett.

bipol?

 Elég furán érzem magam. Ijedt vagyok

pihenni kéne, de nem lehet. beszélni kéne, de nem merek.

 Kimerültem és jó lenne panaszkodni egy sort, de nincs kinek így nem tehetek mást, mint ide pötyögök. Ha nem vagy kíváncsi a rinyálásomra akkor nyomás innen.
 Elfáradtam és úgy tűnik, hogy egyedül kell talpra álljak. Próbáltam Imolának kibeszélni a dolgaimat, de ő sincs jó passzban, így valakinek engednie kellett és én voltam az. Azt hiszem, hogy a héten ma tudtam fizikálisan pihenni, de lelkileg padlón vagyok. Folyton kell valamit csinálnom és a feladataim csak gyűlnek. Magányosnak érzem magam, pedig tudom, hogy vannak mellettem. Ma egész nap csak feküdtem volna egy könyvvel, de nem lehetett. Egy rakás házimunka és intéznivaló maradt rám és egyszerűen muszáj volt megcsinálnom. Próbálnék változtatni dolgokon, de kis idő múlva minden úgy megy, mint régen. Vannak időszakok, amikor úgy érzem, hogy nem tudok megfelelni az elvárásoknak. Most ez egy ilyen időszak és valahogy nem érzem úgy, hogy viselhető időn belül megváltozna. Legszívesebben üvöltenék, de nem tehetem, mert egyrészt nincs kinek, másrészt nem változna semmi. Nem tudom, hogy meddig vagyok még használható vagy kihasználható, de azt hiszem, hogy telik a pohár. Remélem, hogy mielőbb talpra tudok állni.

szkeptikus vagyok? igen!, rasszista vagyok? nem!

 Mostanában mindenki engem akar meggyógyítani vagy megtéríteni. Nem vagyok sem gazdag, sem vallásos és a legfőbb bűnöm, hogy egyszerű gondolkodású vidéki vagyok. Nagyjából kialakult egy értékrendem, ami ugyan nem kősziklába vésett, de igyekszem ennek alapján élni. Fura mód ha egy megkeresésre elsőre nemet mondok (nem bunkón, de határozottan) még agresszívebben támadnak az alternatív megoldások hívei. Ekkor persze esélyt kell adni a próbálkozónak és ő elmondja, hogy milyen csoda dolgot tudok a magamévá tenni, mindössze a fizetésem negyedéért. Nem vagyok egy sóher faszi, de úgy érzem, hogy ekkora összegért kéne kapnom valamit, ami tudományos módszerekkel bizonyítható eredményt ad. Ebben a pillanatban kezdődik a rasszistázás és a vidéki parasztozás. Természetesen nem a részemről, hiszen eddigi beszélgetésünk csupán információcserén alapult, érzelmek nélkül. Ha pedig felveszem a kesztyűt és súlyos és mindenki által elfogadott érveket hozok fel, akkor csendes visszavonulás helyett (nem akarom meggyőzni az illetőt a magam igazáról, csupán az értékrendem másságáról, tehát nincs bennem győzelmi szándék) valódi boszorkányüldözés kezdődik. Fura, mert pár éve a gimnáziumban hetekig tanultunk vitatkozni és harag nélkül tudtunk érveket és ellenérveket ütköztetni, majd suli után beülni egy sörre. Annyira fontos lett az egyén, hogy egy másik egyént is korlátozhat ha az kérdőre vonná? Dobálózhatunk-e sértésekkel, ha látjuk, hogy a másik fél más értékrendet képvisel? Fogalmam sincs, hogy mi ezekre a kérdésekre a korrekt válasz, de az biztos, hogy nem szeretném felvenni a kesztyűt és sértegetni másokat az értékrendje miatt. Még akkor is ha emiatt vidéki tuskó és rasszista faszkalap vagyok.

dilemma

 Néha előfordul, hogy a beteg érdekében fel kell rúgni néhány szabályt. Sajnos nagyon szoktam ezt élvezni. :$ :) Jól esik a tudat, hogy tudom első helyre pakolni a beteget és nem kell minden alkalommal kompromisszumot kötni. Van, amikor percekig kell ötletelni és néha már a beteget meglátva "adja magát" a megoldás. Nincs ebben varázslat, de szeretnénk minden alkalommal a legjobbat. Persze ennek oka az, hogy pokoli nagy eltérés van kórház és kórház között. Néhol fájdalomcsillapítót is alig adnak, máshol erőn felül adnak mindent. Azt hiszem, hogy divatos lenne politikai ízzel ellátni a dolgot, de biztos vagyok benne, hogy inkább az emberi tényező a meghatározó. Elég sok egészségügyi dolgozó ki van égve és szarnak bele az egészbe. Azt hiszem, hogy ez nem pénzkérdés. Csupán három éve mentőzöm és nagyjából harminc és negyven éves korom között leszek a csúcson. Bízom benne, hogy addig és az után is megmarad a függőségem a munkám iránt. Elég gyakran beszélgetünk arról, hogy ki miért csinálja és a vége mindig az, hogy becsípődés.

bicaj project

Jó hírekkel szolgálhatok! :) Ha minden igaz akkor meg lehet javítani Imola gépét és minden rendbe jön. A másik dolog, hogy leharcolt váz nincs, viszont Mamám 50'-es évekbeli bringája ott figyel. Elég jó állapotban van. Persze nem nyúlhatok hozzá olyan durván, mint terveztem, de jó lesz és ez egy borzasztó csúcs gép.
Vannak szar hírek is sajna. Reggelre egyszerűen le volt esve a kocsin a jobb oldali indexbúra és nem is volt meg. Lehet, hogy Aradra menet esett le, de az is lehet, hogy szándékos. Nem tudom. Féltem a dolgaimat, mert itt már akár az udvarra is bemásznak, hogy kifosszanak autókat. Emiatt a kocsi Mamáéknál van a garázsban, bezárva, lelakatolva, kutyákkal körülvéve.

jobb vagy bal?

Igazából mindegy is, mert úgy tűnik, hogy mostanában nem mondhat az ember olyat, ami miatt el ne ítélné valaki. Az élni és élni hagyni puszta szóvirág lett. Azért nem vagyok én negatív ám. :) Végülis csudajó hétvége volt (pár rossz helyzettel, de mivel nincs vége a dolognak ezért nem egyértelmű) és egy csomó dolgot mesélt Anett magáról. Jobban szeretem ezt, mintha én kérdezek, mert félek, hogy megbántom. Utálok elefánt lenni a porcelánboltban. A részletekért tessék Imolát olvasni ugyanis épp fáj a hasam és a derekam, szóval nincs erőm részletezni inkább csipegetni. :) Nos a kaják nagyon jók voltak. Az Ikeás húsgombóc meg a csúcs (meg is fogom csinálni). Természetesen ha valami extrát készítek akkor jön ide a recept. :) A csillámpóni rezidencia is épp olyan, mint elképzeltem: otthonos és nyüzsgő. :) Vonatozni szintén jó volt, bár kissé fárasztó, mert ugye mégiscsak át kellett szelni az országot. :) Az aradi ügyintézésre gondolva még mindig hányingerem lesz, mert az itteni megosztottság szépen megjelent Erdélyben is, pedig ott a magyarság benne van a levegőben, az épületekben és nagyjából mindenben. Legalábbis nekem...legalábbis eddig. Természetesen a szívem egy része eddig is ott érezte magát otthon, de nem esett jól, hogy magyarok tagadták meg idegenbe szakadt magyaroktól a segítséget. Kicsit olyan, mint egy pofon a szülőtől, jobban fáj, mint bármi, de nem adhatod vissza. Tudom, hogy sosem vertem a mellem azért, mert magyar vagyok és ezt sem annak szántam. Egyszerűen önvallottam és kész.
Ma este eldöntöttem, hogy csinálok magamnak egy bicajt. Még mindig megvan a bringám, de túl bonyolult és szerintem drága is ahhoz, hogy le merjem támasztani utcán. Mondom ezt azután, hogy újabb kollégám autóját próbálták kifosztani. Ezúttal bemásztak az udvarra és már pakolták is ki az iratokat. Ebből kiindulva egy patkány gépet szeretnék: kézzel festett, minimál (fék, sárhányó nélkül) ócskának kinéző valami lebeg a szemeim előtt. Ettől persze még lehet vele biztonságosan közlekedni vele, mert a kontrafék ott lesz és csengőt is rakok rá. Remélem, hogy elég szarul fog kinézni ahhoz, hogy senki se akarja megfújni, viszont kényelmes lesz. Bízom benne, hogy Tata padlásán találok elég kincset és segít egy kicsit. :)
Nyálasnak fog tűnni, de szerelmes vagyok! :) Szó sincs arról, hogy Imola helyére pályázna valaki. Sokkal inkább sokat agyaltam azon, hogy mekkora nagy harmóniát hozott az életembe. Fura, hogy épp az mutatja ezt, hogy olyan az egész, mint a levegő. Ha nem lenne mellettem hiányozna és nem tudom, hogy ki tudnék-e egészülni. Szeretem és semmi fakszni.
Ez a post nem született volna meg a has és derékfájásom nélkül! :D Köszpusz nektek! Legalább érzem, hogy öregszem. :D

odabasz a meló?

 Pár órát eltöltöttem azzal, hogy törjem a fejem, vajon írhatnék-e ide a munkámról részletesebben. Arra jutottam, hogy sajnos ugyan nem lenne félreértés, viszont a balkáni állapotok miatt egyszerűen nem hinnétek el. Jó tudom, hogy bíztok bennem, de ezt akkor sem. Inkább egy pohár ital mellett sztoriznék. Durva, hogy cirka 3 éve mentőzöm és szembesültem egy csomó durva dologgal. No nem panaszkodom csak rögzítem a dolgokat. :) Ide tartozik egy jó hír is. Volt egy sofőr, akivel nem bírtuk egymást túlzottan, mert kölcsönösen gyanúsak voltunk egymásnak. Azt hittük, hogy a másik a hátunk mögött kavar, de egy eset kapcsán (hirtelen szembekerültem egy döntéssel, amit nem tudtam elsőre megoldani és rá hagyatkoztam) megtört a jég. Nem lettünk puszipajtások, de kibeszéltük a a dolgokat.
 Voltunk még Mamáéknál, mert ugye jöttek a csirkék és fel kellett darabolni őket. Jó volt hangulat és úgy tűnik, hogy Mama csak öregszik, tehát most épp támogatta az esküvőt. :D Egy másik dolog, amit nagyon várok az az Anettel való találkozó. Szeretnénk mellette lenni és egy kicsit kikapcsolni. :) #TeamAnett! :) Imola esküvői ruhája szerintem tuti jó lesz (mondom ezt úgy, hogy nem láttam), persze cseles módon ha rámutatok egy ruhára akkor a reakcióból le lehet szűrni, hogy kb. milyen lesz és ez nekem elég. Fura mód azt érzem, hogy ha végtelen sok pénzünk lenne se lenne nagyobb felhajtás. Mondjuk a kollégák és családjuk meg lenne invitálva, mert a mentők tudnak hangulatot csinálni (meg inni is, de ez más téma :D). Ehhez képest az utóbbi időben csak glancos helyen, structollas tökömtudjamik az asztalon, puccos csillogós zakóban lehet házasodni. Valahogy nem szeretem a felhajtást. No mindegy. :)

odabasz a meló :)

 Pár órán át azon gondolkodtam, hogy ide írhatnék-e a munkámmal kapcsolatban. Végül arra jutottam, hogy inkább ide sem. Persze biztos vagyok abban, hogy nem lenne félreértés, de annyira fura állapotok vannak nálunk, hogy tartok attól, hogy nem hinnétek el, amit leírok. Szép mi? Pedig néha a világba kiáltanám a dolgokat, de

Nem vagyok antiszociális!

 Csak mezőhegyesi és ezt itt kovácsházán nem értik. Nem vagyok rosszindulatú (most szakadt a fejemre a ház), nem zavar ha más gazdagabb és főleg nem gond ha valaki mer különcködni. Mindössze 15 kilométerre kerültem otthonról, de úgy érzem mintha egy másik világba csöppentem volna. A biztosítékot az verte ki, hogy a boltban beszólt egy full idegen eladó, hogy ne azt a virslit vegyem, amit vettem, mert van olcsóbb. Erre én közöltem, hogy köszönöm, de ezt veszem és pont. Mire ő visszadobta, hogy dejó a mentősfizetés. Majdnem elkértem a panaszkönyvet. Egyszerűen nem értem, hogy főképp neki, miért kell hangoztatni a véleményét. Félreértés ne essék, nekem is van véleményem mások pénzköltési szokásairól (zsebekbe nem nézek bele), de ez általában bennem marad és kész. Csupán akkor jön ki ha ki akar és az illető egy büdös kamugép (mást mond a szájával és mást teszt). Egyáltalán nem mondhatom, hogy jól keresek, de dolgozom. Itt valahogy minden megjegyzésnek kell él és senki sem hibátlan (más kérdés, hogy mi sem). Időnként elegem van ebből. Nem állítom, hogy Mezőhegyesen nem pletykálnak, de az pletyka és semmi komoly. Itt néha hetekig vagy még tovább rugóznak az emberek egy dolgon és ha próbálod komolytalanra venni a dolgot akkor besértődnek. Anyával beszélgetve kiderült, hogy ez régebben is így volt (Anyu és Apa is kovácsházi csak a munkahely miatt költöztek át). Itt egyáltalán nem kívánok szép napot, mert félreértik. Smúzolásnak vagy csajozásnak gondolják, pedig kultúrterületeken szerintem alap egy szép napot meg egy mosoly. Lehet, hogy én fújom fel a dolgot, de az biztos, hogy sok stressz elkerülhető lenne ha nem mások ügyeivel törődnénk.
 A másik dolog, hogy tegnap szó volt a Pán Péter -szindrómáról. A lényeg, hogy hiába leszel felnőtt nem költözöl el otthonról, hanem otthon maradsz és élvezed a "mamahotel" szolgáltatásait. Fura, mert ambivalens a hozzáállásom a dologhoz: egyrészt gáz, mert sokan inkább minden nap buliznak és alibi szakokra járnak az egyetemen, másrészt meg nem kevesen vannak, akik szinte önálló életet élnek, saját fizetésből és csak a postacímük egyezik a szülőkkel. Mi elköltöztünk, de irtó nagy szerencse és tolerancia kell hozzá (főleg lakásügyben). Szerintem nem jó, hogy egy mai fiatal előtt jóformán semmi jövőkép nincs. A régi szocialista nézet (dolgozz és meg tudsz élni, bár nem túl fényesen és ne is kérdezz vagy kritizálj ) meg a mai lefelé rúgj felfelé nyalj elv között kéne egy középút, ahol szabadon gondolkodhatunk és beszélhetünk, de biztosak lehetünk abban, hogy munkával felépíthetjük magunkat. Azt hiszem, hogy ez az utópia kategóriába tartozik.

házasság?

 GombocaIldi kommentje Imolánál elég komoly kérdéseket vetett fel bennem. Tényleg annyi a házasság, hogy felhúzzuk a gyűrűket, tartunk egy nagy bulit és a lagzi után már szabadon kufircolunk? Meddig menthető egy kapcsolat és mikor jön el az a pillanat, amikor lépni kell.
 Nos nem gondoltam meg magam! Jobban akarom a házasságot mint bármikor! Talán fura, de úgy érzem, hogy több lehetőséget ad az igen. Durva, hogy Magyarországon a házasságkötések 60%-a válással végződik. Ijesztő szám. Fogalmam sincs, hogy miért történik ez. Talán fontosabb az önmegvalósítás, mint a harmónia? Nem tudom. Azt sem tudom hova tenni, hogy Anya abszolút támogat minket, míg Mama inkább passzív ellenzék, pedig Anya túl van egy váláson és a mostani házassága sem egyszerű, Mama meg 50 éve nyomja házasságban. Borzasztó arra gondolni, hogy van, aki külső nyomást gondol a házasság mögé. Főleg azért, mert erről szó sincs:   (tudom, hogy a balesetem már mindenki unja) egyszerűen majdnem meghaltam és átgondoltam az életem és rájöttem, hogy nincs mire várni, Imola kitartott mellettem és szeret. Nagyon. Most, hogy rajtam van a gyűrű (nagyon nagyon tetszik és nagyon kényelmes) tudom, hogy jó úton járunk.