2011. október 3., hétfő

"Vannak dolgok, amiket ki kell mondani, vagy meg kell látni, vagy meg kell találni." -Stephen King

 Igazából nem jutott eszembe semmi jó cím és megihletett a Hotdogon található álneves cikk. Megint elég sok dolog történt, de erőm nem igazán volt összeszedni ezeket. Most azonban nem bírok magammal és klaviatúrát ragadok. :)
  Szerintem a legfontosabb dolog az, hogy Imola végre valahára magyar állampolgár lett. Nem szeretnék turbómagyarnak tűnni, így csak annyit erről, hogy nagyon büszke vagyok és így érzem helyénvalónak a dolgot. Maga az eskütétel elég bensőséges volt, de rövid is. Azt hiszem, hogy nagyjából 20 perc alatt lezajlott. Lesz egy "kis" kavarodás Imola papírjai körül, ugyanis a házasság, az állampolgárság és a lakcím változása már sok a rendszernek. :D Szerencsére van, aki úgy tesz mintha átlátná a káoszt, szóval nem aggódunk. :) Szerettük volna megünnepelni az eseményt egy vacsorával, de az épületünkben működő vendéglőben már nem volt konyha mire ideértünk. Kicsit csalódott voltam, de végül úgy döntöttünk, hogy Mezőhegyesen ünneplünk, abban az étteremben, ahol az esküvői ebédet költhettük el. A konyha még mindig nagyon jó és a hely hangulata is bejövős.
  A következő hónap (itt értsd az októbert) elég pörgősnek tűnik, de nagyon várom. :) Hogy a régi-új hobbimról is ejtsek pár szót, el kell mondjam, hogy teljesen a kezemhez nőtt a fényképezőgép és bár Imola gépén is nagyon jól lehet dolgozni, mégis az enyém közelebb áll hozzám. Bizonyos funkciók nagyobb magabiztosságot adnak. Természetesen vagyok olyan majom, hogy a "műveim" folyamatosan kerülnek dA-ra és Facebookra.

1 megjegyzés: