Egy életen át! :)

 Mostanában történtek velem jó és rossz dolgok is. Nem tudom, hogy mi van velem igazából, mert régebben egy kudarc után hetekre vagy hónapokra bezárkóztam, most pedig újult erővel megyek tovább. Azt hiszem, hogy nem filózok tovább, inkább mesélek.
 Szóval voltunk Szatmárnémetiben, Imola nagynénjénél és mamájánál, a hosszúhétvégén. Már az utazás előtt megvolt az idegbaj, mert a kocsi nem akart indulni és úgy festett a dolog, hogy akár százezres nagyságrendű hiba is befigyelhet. Végül "csak" 13 ezer volt a javítás, de ezt is észrevettük. Maga az út kellemes meglepetés volt, mert terveztünk útvonalat és kijött valami 360 kilóméter, erre induláskor a gps megállt 270 kilóméternél, így kicsit megnyugodtam (kb. 200 kilómétert szoktam egy seggel, pihenés nélkül levezetni). Az út minősége is meglepett, mert a 47-es főút töredezettsége a határ után megszűnt és tükörsima, széles, jól táblázott aszfaltcsík fogadott.  Elég nagy volt a népsűrűség, mert Imola szülei is jöttek meg csatlakozott kicsit később Kinga is.  Vacsora előtt sikerült mindenkit rászoktatni az ágyas pálinkára, mert Romániában ez talán nincs annyira elterjedve és szerintem ihatóbb a sima verziónál. Gyors zuhany után feküdtünk is le, mert hullák voltunk. Csütörtökön megkezdődött a kötelező programok sora, mert voltunk rokonlátogatni és azt hiszem, hogy a Kossuth-kertben is voltunk. Pénteken délelőtt szintén kötelezőztünk, de már vártuk az estét, mivel színházba mentünk és a Valahol Európában néztük meg a helyi magyar társulat előadásában. Nem szoktam turbómagyarkodni, de minden kokárdás megemlékezésnél többet jelentett, hogy elcsatolt magyar területen, magyar színészek, magyar darabot, magyar nyelven adták elő méghozzá nagyon profin! Az külön jól esett, hogy románok is jelen voltak, nekik feliratozták az előadást. Szombaton délelőtt sétálni mentünk Imolával és szereztünk wifit is. :) Délután a temetőben voltunk. Vasárnap reggel sikerült elcsípnem a Forma 1 ausztrál nagydíját. Megreggeliztünk, majd kezdődött az őrület, mert Imola szülei csomagoltak és indultak a buszhoz. Elkísértük őket, majd a Kossuth-kerten keresztül sétáltunk haza. Szerencsére volt időnk pihenni és a csomagolás is egészen gyorsan ment. Kaptunk finom ebédet, majd desszertként jégkrémet ettünk. A csomagok lehordása után indultunk is haza. Békéscsabán bevásároltunk, mert a hűtő igencsak pangott, hogy ne romoljon meg semmi benne.
 Megmondom őszintén, hogy nagyon jól éreztem magam és az is biztos, hogy szeretnék színházba is menni. :)

 Persze a hétköznapok is eljöttek és itt annyira nem rózsás a helyzet. Azt tudni kell, hogy egy nagyon összetartó csapat vagyunk és a tisztek, sofőrök és ápolók is fordulhattak egymáshoz és mindenki dolgozott mindenkivel. Azért a múlt idő, mert volt a héten egy megbeszélés a főnök és a tisztek között és vannak emberek, akik egyszerűen lekerültek esetkocsiról, mások viszonylag rövid itt töltött idő után több esetszolgálatot kaptak.. A dolgok pedig úgy állnak, hogy én sem dolgozhatok egy darabig esetkocsin. Magyarázatot eddig senkitől sem hallottam, nagyjából tudom, hogy mi az oka a dolognak és a magyarázattal se változik semmi. Teszem a dolgom továbbra is és a tudásom legjavát adom. Mást nem tehetek. :)