2013. február 17., vasárnap

téli álom :)

 Inkább az alvás időtartamára vonatkozik a cím, mint az időjárásra, mert nálunk inkább tavaszi idő van, mint téli, de kezdjük az elején. :) Sajnos elkiabáltam a legutóbbi postom zárását és kaptunk egy "kellemes" éjféli kanyart a holdfényben. :D Szerencsére az orvosi ügyelet rendezte a beteg dolgait, így mi már csak beszállítottunk a kórházba. Visszaérve a mentőállomásra már csak arra volt erőm, hogy szabályosan figyeljem a telefont! :D Reggel a kötelező kávé és a még kötelezőbb takarítás után hazajöttem és konstatáltam, hogy Imola már ébren van, mert a felső szomszédok nem hagyták aludni. Kis készülődés után indultunk is Aradra tankolni, meg beszerezni pár dolgot, amit itthon nehezebb vagy drágább beszerezni. Elsőként tankoltunk, majd útdíjmatricát vettünk és célba is vettük a belső bevásárlóközpontot. Itt inkább ruhaféléket néztünk és sikerült is egy pólót szerezni a C&A-ból kétezer forintért. :) Volt rossz tapasztalat is, mert a Hervises biztonsági őr le akarta velünk rakatni a táskánkat, de bezárni már nem volt hajlandó, így fogtuk magunkat és eljöttünk. A második bevásárlóközpontban inkább kajafélét vettünk. Itt kiemelendő a halpult (Mezőkovácsháza környékén nem lehet halat venni.), mert friss és sokféle hal van: pisztráng, lazac, busa, ponty, amur kifejezetten jó áron. :) Mire mindent megvettünk már eléggé lefáradtunk, így hazaindultunk. Itthon sütöttünk halat és krumplit, majd lefeküdtem aludni kb. 4 óra körül és ma fél nyolckor keltem. Sajnos Imola hamarabb, pedig rá jobban ráférne a pihenés. Ma nem igazán tervezünk kilépni a lakásból. :) Ebédre sült csirke és sült krumpli lesz. Desszertnek Imola csinált panna cottát. :) A jövő héten csere és szabadság miatt bőven rá fogok érni, szóval gondolkodhatok, hogy mivel töltsem az időm. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése