2013. február 14., csütörtök

maraton

 Tegnap lazán "elfelejtettem" írni, mert aludtam. :D Tegnap reggel hazajöttem, majd nyakamba vettem a falut, hogy vegyek két bizbaszt a kocsihoz. Mindkét autósboltot meg kellett járnom, hogy beszerezzek mindent. Kimentem a busz elé, ahol banyatankosok-oláhcigányok előredurakodási örökrangadó volt bírói támogatás nélkül. Nincs bajom amúgy velük, de kellett, hogy szeressem a Kusturica-filmeket. Mezőhegyesen beszereltük a kellő motyókat, majd Asterix rendben elindult. Átjöttünk Mezőkovácsházára, hogy lemossuk a motort, majd vissza Mezőhegyesre. Ez egyfajta próbaút is volt, amit szerencsésen abszolvált (utálom ezt a szót). Megvártam Imolát, bevásároltunk, hazajöttünk, főztünk, ettünk, aludtam (sajna csak én, mert elbalfaszkodtam Imola idejét).
 Ma megint voltam esetkocsin, az eset pikantériája csak az, hogy épp azzal a tiszttel, aki miatt lekerültem róla. Tudnék mit írni, de nem akarok. :) Este megvárt Imola, aki angoltanfolyamon volt. Hazajöttünk, ettünk, Imola megcsinálta a háziját és nemsokára alszunk. :)

2 megjegyzés:

  1. Nem is tudtam, hogy Imola angolra jár... Pedig ő nagyon jó belőle alapból, úgy tudom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most van egy Eu-s támogatással indult képzés, ahova jár. Igazából felfrissíteni szeretné a tudását. :)

      Törlés