2013. április 10., szerda

semmi sem úgy alakul, ahogy előre elterveztük. :)

Szóval a tegnap reggel úgy indult, hogy bevásároltam és hazamentem. Megreggeliztem és lassan készültem lefeküdni, amikor Imola hívott, hogy Marcsinak segítség kéne. Nem voltam egészen a toppon, ezért azt hittem, hogy az angoltanfolyammal kapcsolatban kellek, de kiderült, hogy be kéne vinnem Orosházára, szakrendelésre. Eddig tartott a nyugalom. :D Végül egészen jól alakultak a dolgok és egy tejeskávé segített a dolgon. Hazaérve láttam, hogy nyitva van a bolt a ház földszintjén, ahol a ház közös képviselője a tulaj. Úgy gondoltam, hogy illő lenne megbeszélni a házzal kapcsolatos dolgokat. Szerencsére nyitott volt a dolgaimra, de elég gáz volt, hogy baromi naivan gondolkodik. Jól esett magam mögött becsukni az ajtót. :) Gyorsan nekiálltam megfőzni két napi kaját. Borsópaprikást és spagettit főztem. :) Elmentem Imoláért, ettünk és a délután többi részét alvással töltöttem. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése