Tudom, hogy tiszta gáz vagyok, amiatt, mert se ajtócsapkodás, se veszekedés, se zombiapokalipszis (Anett a milliós jogdíjat utalom!;)) nem történik és ez nagyon jó. Reggel felkelünk vagy felkelek, megreggelizem/rohanok dolgozni. Teszem a dolgom és várom az estét, amikor együtt lehetünk. Kicsit talán unalmasnak tűnhet, de épp ellenkezőleg! Mostanában van idő mindenre és ez nagyon tetszik. Úgy érzem, mintha a minden nap rámszakadó rémhíráradat ellenére is tudok pozitívan kezdeni egy napot és a vége is így zárul. Természetesen beszélgetünk a jövőről és amennyire lehet nyitva hagyjuk a külföldre menés lehetőségét is. Valahogy úgy érzem, hogy most a rugalmasság mindennél fontosabb.
Azt hiszem, hogy a családom is a megemlítendő ebben a postban. Az egyik fele durván az agyamra mászik: Mamáék pusztán azért, mert egy hétig nem hívtam őket már azt vizionálták, hogy gond van a házasságunnkal, Apunak (a biológiainak) meg annak ellenére kell segíteni lakást venni, hogy amúgy középvezető...agyrém. Szerencsére Anyuék meg Imola Szülei inkább segítenek és egyszerűen felnőttként bánnak velünk! Durván jó tud ez ám lenni! Azt hiszem, hogy ennyi fért ebbe a postba és őrzöm tovább az éberséget! :D
Most kivételesen nektek van egy kicsit nyugisabb időszakotok, úgyhogy most kicsit irigykedem. :) Puszi!
VálaszTörlés