Karácsony! :)

 Azt hiszem, hogy az utóbbi idő postmentes időszaka miatt legalább egy szekérderéknyi dologról kéne írnom. Persze időm nincs rá, de címszavakban azért megemlékszem. :)
 Az egyik legfőbb kaland a bécsi kiruccanás volt, ahol stresszmentesen lehetett nézelődni és vásárolni! Hihetetlen, hogy a tömeg ellenére mindenki türelmes és kedves (nem tudom, hogy a mosolyok a béna németemnek szólnak vagy ez a természetes).
Voltak még nálunk Imola szülei is, illetve Kinga (Kinga csak keveset, mert a párja Andris épp Szegeden volt gyakorlaton és inkább hozzá húzott a szíve. :)).
Persze dolgoztunk is közben mindketten, de így Karácsony közeledtével valahogy minden más! :)

Boldog Karácsonyt Mindenkinek! :)


Utóirat a képeim itt találhatóak: http://www.flickr.com/photos/59280125@N07/

Dolgok a helyükön.

 Tudom, hogy tiszta gáz vagyok, amiatt, mert se ajtócsapkodás, se veszekedés, se zombiapokalipszis (Anett a milliós jogdíjat utalom!;)) nem történik és ez nagyon jó. Reggel felkelünk vagy felkelek, megreggelizem/rohanok dolgozni. Teszem a dolgom és várom az estét, amikor együtt lehetünk. Kicsit talán unalmasnak tűnhet, de épp ellenkezőleg! Mostanában van idő mindenre és ez nagyon tetszik. Úgy érzem, mintha a minden nap rámszakadó rémhíráradat ellenére is tudok pozitívan kezdeni egy napot és a vége is így zárul. Természetesen beszélgetünk a jövőről és amennyire lehet nyitva hagyjuk a külföldre menés lehetőségét is. Valahogy úgy érzem, hogy most a rugalmasság mindennél fontosabb.
Azt hiszem, hogy a családom is a megemlítendő ebben a postban. Az egyik fele durván az agyamra mászik: Mamáék pusztán azért, mert egy hétig nem hívtam őket már azt vizionálták, hogy gond van a házasságunnkal, Apunak (a biológiainak) meg annak ellenére kell segíteni lakást venni, hogy amúgy középvezető...agyrém. Szerencsére Anyuék meg Imola Szülei inkább segítenek és egyszerűen felnőttként bánnak velünk! Durván jó tud ez ám lenni! Azt hiszem, hogy ennyi fért ebbe a postba és őrzöm tovább az éberséget! :D

kirándulás és fotózás :)

 Az utóbbi időben elég sokat hajtottunk mindketten, így kitaláltam, hogy mi lenne ha elmennénk Szarvasra az arborétumba. Évekkel ezelőtt jártam itt utoljára és az ősz miatt egyébként is érdemes fákat fotózni. Tegnap így felkeltünk, reggeliztünk, csomagoltunk útravalót (mazsolás kalácsot és házi baracklekvárt) és el is indultunk Szarvasra. Az út maga is kellemes volt, hiszen sütött a nap és a levegő se volt (nagyon) hideg. Sajnos az arborétum nem volt egészen pontosan kitáblázva, így kerengtünk egy sort Szarvason. Végül megtaláltuk a Pepi-kert néven is ismert helyet, ami tulajdonképp egy kastély parkja volt és ebből nőtte ki magát. Maga a bejárat is meseszép volt a faragott kapuval, de az igazi kincsek belül vártak. Elég sok képet lőttünk, így azt hiszem bepakolok ide is néhányat. Beszéljenek inkább ezek!

Napfény

 Talán kissé szentimentálisnak tűnik, de az idei őszt nagyon szeretem: süt a nap, ha épp nem égetnek levelet akkor jó a levegő és a fák is rengeteg színt öltenek. Egyszerűen jó kiülni egy csésze tejeskávéval és jó könyvvel a napra és élvezni az életet. Az sem utolsó, hogy az ember nem fagy bele a lakásba. Munkafronton elvileg nyomulós és pörgős szolgálatoknak kéne követniük egymást (leállítottak egy autót, hogy ki lehessen adni a szabadságokat (nem, nincs veszélyben a mentés)), helyette ugyan tényleg van pörgés, de év vége hangulat van és nyugság meg bekasegg vagymi. :D A főzésben is masszívan kísérletezünk. A héten a sütőtök krémleves és a karfiol palacsintatésztában volt soron. A siker elég vegyes volt, de kísérletezni bármikor jó. :)

ideális :)

 Szinte teljesen biztos, hogy az olyan napokat szeretem a legjobban, ha nyugodtan ébredhetek magamtól, van időm egy jó kávéra és reggelizni. Persze mindezt Imolával. :) Nem hinném, hogy ez az öregedés jele, sokkal inkább így lehet kiengedni a felgyülemlett feszültséget, ami a munka során óhatatlanul felgyülemlik. Szerencsére ez a mostani hétvége épp ilyen volt. Jó volt újra találkozni Anettel és bő egy napot együtt tölteni. Voltunk kétszer is Békéscsabán, egyszer csak vásárolni, illetve Anettet felvenni, meg a Kolbászfesztiválra is benéztünk. Előbbi teljesen jó volt, mert nem kapkodtunk és annyira nagy tömeg se volt, utóbbi az árak és a zsúfoltság miatt volt számomra riasztó. Tegnap és ma viszont csak a pihenésé volt a főszerep.

Képek a lakásról. :)

  Néhány képen látszik némi kupi, de ezt a képmanipuláló maffia csinálta. :)

Képek a lakásról. :)

rohanok, rohanok és persze rohanok :D

 Azért a cím kissé túlzó, mert igyekszem lazítani ha van rá lehetőség. Ettől függetlenül elég feszes lett a munkabeosztásom. Történt pár dolog velünk mostanság, amiről szeretnék írni. Bele is vágok. :)
 Az első sztori az a megdroidosodásunk (ejj de szép kifejezés :D) története. Kezdődött azzal, hogy a telefonom kijelzője elromlott és mivel érintőkijelzős, ezért az esemény a használhatatlanságot is jelentette.  Kapóra jött, hogy lejárt a két éves hűségnyilatkozat a Vodafonnál, így gond nélkül mehettünk a Telenorhoz (jelenleg ők kínálják a legjobb díjcsomagot mentődolgozóknak). A készülékek kiválasztása már nehezebb feladat volt, de végül mindketten a Sony Ericsson X-8-ast favorizáltuk. Kicsit szokatlan még a dolog, de a testreszabhatóság nagyon tetszik. A vodás előfizetés lemondása is egy kaland volt, mert egy marketinges próbált a maradásról győzködni és igyekeznem kellett jókat válaszolni (tuti, hogy lehallgatják a főnökei és nem akartam gondot okozni, mert a szolgáltatással elégedettek voltunk). A gond az volt, hogy Békéscsabán tudtuk csak elintézni, ami komoly autózást jelentett. Szerencsére egy jó gyros-tál, a Cakaj pékségben helyrehozta a dolgokat.
 A kocsival is kellett szórakoznom a héten, mert a fagyok előtt fel kellett tölteni a hűtőt fagyállóval. Gondoltam, hogy ezt azért szerelőre bízom és mivel mindig hozzá hordom, így grátiszban megcsinálta.Ezen kívül egy bemattult indexbúrát és egy fácánnal való találkozás miatt a bal első ködlámpát is cserélni kellett. Utóbbi műveleteket már saját kezűleg akartam megcsinálni és az indexbúra cseréje nem is tartott túl sokáig. Ellenben a ködlámpa cseréje maga volt a rémálom. Egyrészt kábé ezer éves berohadt csavarokat kellett kilazítani. Másrészt egy nőgyógyászati módon kellett a lámpát beilleszteni. Szívtam, mint a torkosborz, de végül sikerült megjavítani.
 A hétvégén voltak anyuék is ebédelni. A menü kolozsvári káposzta és gundel palacsinta volt. Minden jól sikerült és a hangulat is jó volt köszönhetően az ágyas barackpálinkának. :D Jó dolog, hogy végre normális körülmények között fogadhatunk vendégeket. :) 

"Vannak dolgok, amiket ki kell mondani, vagy meg kell látni, vagy meg kell találni." -Stephen King

 Igazából nem jutott eszembe semmi jó cím és megihletett a Hotdogon található álneves cikk. Megint elég sok dolog történt, de erőm nem igazán volt összeszedni ezeket. Most azonban nem bírok magammal és klaviatúrát ragadok. :)
  Szerintem a legfontosabb dolog az, hogy Imola végre valahára magyar állampolgár lett. Nem szeretnék turbómagyarnak tűnni, így csak annyit erről, hogy nagyon büszke vagyok és így érzem helyénvalónak a dolgot. Maga az eskütétel elég bensőséges volt, de rövid is. Azt hiszem, hogy nagyjából 20 perc alatt lezajlott. Lesz egy "kis" kavarodás Imola papírjai körül, ugyanis a házasság, az állampolgárság és a lakcím változása már sok a rendszernek. :D Szerencsére van, aki úgy tesz mintha átlátná a káoszt, szóval nem aggódunk. :) Szerettük volna megünnepelni az eseményt egy vacsorával, de az épületünkben működő vendéglőben már nem volt konyha mire ideértünk. Kicsit csalódott voltam, de végül úgy döntöttünk, hogy Mezőhegyesen ünneplünk, abban az étteremben, ahol az esküvői ebédet költhettük el. A konyha még mindig nagyon jó és a hely hangulata is bejövős.
  A következő hónap (itt értsd az októbert) elég pörgősnek tűnik, de nagyon várom. :) Hogy a régi-új hobbimról is ejtsek pár szót, el kell mondjam, hogy teljesen a kezemhez nőtt a fényképezőgép és bár Imola gépén is nagyon jól lehet dolgozni, mégis az enyém közelebb áll hozzám. Bizonyos funkciók nagyobb magabiztosságot adnak. Természetesen vagyok olyan majom, hogy a "műveim" folyamatosan kerülnek dA-ra és Facebookra.

eddig azt hittem, hogy fotóbuzi vagyok...aztán lett saját fényképezőm és tényleg fotóbuzi lettem. :)

 Elég hosszú a cím, de teljesen fedi a valóságot. Fura, de most kezdtem kiélni magam igazán és tényleg összenőttem a fényképezőmmel. Persze előtte elolvastam egy csomó tesztet és véleményt, de a döntő momentum mégis az első kép elkészítése.Imola is rengeteget segít, mert sokkal tapasztaltabb, mint én. A kiegészítőket is sikerült jól összeválogatni, szóval minden együtt van. :) Zárásként mutatok pár képet.

beszámoló :)

 Eltartott egy darabig mire eljutottam eddig, de nem könnyű visszarázódni a hétköznapokba. Érdekes dolog, de a házasság nem változtatott nagyon sok mindent. Ennek talán az az oka, hogy évek óta együtt élünk. Az esküvő hajrája durván embertelenre sikeredett, mivel rengeteg dolog szakadt a nyakunkba egyszerre. Péntek este már alig vártuk, hogy Anyuéknál a párnára hajthassuk a fejünket.
Szombaton nem kellett korán kelnünk és szerintem jót is pihentünk. Reggeliztünk egy jót és szépen lassan készülődni is kezdtünk. Szerencsére az öltönyöm és az ingem is kényelmes volt, így nem éreztem feszélyezve magam. Imola egyébként is nagyon szép, de a menyasszonyi ruhája egyszerűen gyönyörű volt. :) A ceremónia előtt találkoztunk nagyjából minden vendéggel és az anyakönyvvezető is megtartotta az utolsó eligazítást. Az esküvő jobb lett, mint elképzeltem. Általában fülig ért a szám, de voltam meghatódva is. A pezsgőzést és sütizést követően átadtuk magunkat Juditnak, aki jobbnál jobb fényképekkel örvendeztetett meg minket. :) Kicsit izgultam a fotózás miatt, mert jobban szeretek a másik oldalon lenni, de a hangulat nagyon jó volt és végül én is kipróbálhattam egy dslr gépet. Végül már nagyon éhesek voltunk és igyekeztünk az étterembe, hiszen már mindenki ránk várt. A kaja szintén felülmúlt minden várakozást. Finom volt és hatalmas adag. Remélem, hogy mindenki elégedett volt. A torta felvágása nem volt egyszerű feladat, mert a marcipán máz inkább tört, mint vágódott (az ízre itt sem volt panasz). A virágdobás ismét vicces volt, mert Imola nem tud célozni, de szinte pontosan Ildi (Gomboca) kezében landolt a csokor. Az ajándékozás során egyik ámulatból a másikba estünk. Egyszerűen durva, hogy mennyi jó dolgot kaptunk. Látszott, hogy ismertek minket és nem lett 25. étkészletünk. Kis pakolás után hazaindultunk, hogy elérjük a nászutunk első állomását, Makót. A panzióban kicsit meglepődtek a ruhánkon (Imola még menyasszonyi ruhában, én pedig öltönyben), de maga a szoba jó volt és ki lehetett ülni az ajtó elé.
 Másnap reggel kaja és kis vásárlás után indultunk Horvátországba. Az út nagyon jó volt és tetszett is. :) Az alagutaknál meg leesett az állam. A szállásunk a tengerre nézett és a tulaj néni (Mara) hozta a déli nyitott és vidám szemléletet. Este étteremben ettünk (fáradtak voltunk és ettem volna valami helyi finomságot). A pincér halat hozott, fűszeres krumplit és paradicsomsalátát. A napjaink általában a következőképp teltek: Reggel 8 körül keltünk és mentünk le úszni, délben megvettük az istenifinom péksütink, sziesztáztunk a szobában, délután városnézés (Zadar, Sukosan, Sveti Filip Jakov) és este vacsora. Nagyon tetszett minden és a helyiek mentalitása külön megfogott (mindig mosolyognak és nem úgy tűnik, hogy divat lenne a dögöljön meg a szomszéd tehene mentalitás). Lőttünk pár szép képet és ettünk hatalmas fagyit (szerintem itt a turistáknak a szokásosnál is nagyobb adagot adnak. :)). A hazaút kicsit rázós volt (még az odaúton meghalt a hengerfejtömítés és emiatt állandóan folyt ki a víz a motorból), de a hegyekben dúló 12 celsius segített. Sajnos itthon már megint hőség volt, így kellően kiakadtunk mire megálltunk a ház előtt. Azóta valahogy nincs meg nekünk ez az itthoni tempó. :D Azért a tegnapi nap fénypont volt. Fogtuk magunkat és bementünk Békéscsabára. A terv az volt, hogy veszünk egy mikrót, egy fagyigépet és nem mellesleg az első saját fényképezőgépem. A terv, pedig valósággá vált! :) Annyira jó fényképezni, hogy csak na. :)

 Azt hiszem, hogy ennyit tudtam belesűríteni ebbe a beszámolóba. :) kimondhatatlanul szeretlek Feleségem! :)

kronológia

 Úgy tűnik, hogy ez egy ilyen nap és írok még egy bejegyzést. Az utóbbi pár nap munkával telt, mert a legutóbbi hétvége teljesen szabad volt a születésnapok miatt. A mentőzés most elég pörgős, mert a meleg nagyon megvisel mindenkit (minket is, mert a hosszú nadrág és a munkavédelmi cipő alól nincs kibúvó) és rengeteg az ájulásos rosszullét. Szerencsére a mentőállomáson van klíma és akad egy-egy fél óra pihenésre.
 Itthon is igyekszünk a melegnek megfelelő ételeket enni (saláta, flekken, gyümölcsleves) és persze tusolunk naponta többször. Ásványvíz van a hűtőben és dinnye is akad. A születésnapom kissé rendhagyó volt. Egy véletlen folytán anyáéknál voltam és el is lettem kényeztetve aznap. Örültem a sok köszöntésnek és jól esett, hogy olyanok is megkerestek, akikkel ezer éve nem találkoztam. Kaptam finom rakott krumplit is. :) Imola készített málnás pavlova tortát (a tésztája habcsók) és hihetetlenül könnyű és finom. Az igazi kollektív ünnep a hétvégén volt és Orosházán a sürgősségin kezdődött. Pánikra persze nincs ok, mert nem törtem össze magam csak van egy sebem és jobbnak láttam ha orvos lát el és az sbo-s dokikban meg lehet bízni (a többi traumatológus az hurkalé).
 Imolától szombaton kaptam meg az ajándékom. Békéscsabára autóztunk (apropó a kocsit úgy tűnik, hogy megjavították és be lehet vele vállalni a nyaralást) és a Centerbe vettük az irányt. Itt nézelődtünk kb. az összes szintet bejártuk. Kaptam egy alapkönyvet a fotózásról: Rob Sheppard: Natinonal Geographic fotóiskola-Digitális képek címmel és máris elolvastam. Őszintén szólva szeretnék tanulni a képkészítésről, amennyit csak lehet. Később a Media Markt-ba is benéztünk, ahol kaptunk kávét és megnéztük a leendő fényképezőgépem. Nagyon durván a kezembe illik és biztos vagyok benne, hogy be fog válni. Ittunk egy jegeskávét is a mekiben, majd elindultunk a mozi felé, ahol a Harry Potter befejező részét néztük meg (ez volt a születésnapi ajándékom tulajdonképp). Maga a sorozat jó ideig nem hozott lázba, de aztán megtetszett és a végén úgy döntöttem, hogy moziban nézném meg a befejezést. Szerintem jól döntöttek, hogy két részre bontották a véget és igazán jól kiegészítette a 3D-s technika. Békéscsabáról hazaérve még fagyit készítettünk a másnapi családi összeröffenésre.
Vasárnap Mamáékhoz gyűltünk és jókat ettünk meg beszélgettünk. Hazaérve még mindig meleg volt plusz a sebem miatt valószínűleg be is lázasodtam.
 Ma kifizettem a kocsi javítását (a szerelő babonás és csak kipróbált dolog miatt kér pénzt) és bevásároltam a hófordulós menühöz. Pulykaflekkent és zöldségsalit terveztem. Szerencsére a kaja időben elkészült és el is mentem a másik lakást átvenni. Itt történt némi kavar, mert nem vitték el a felesleges bútorokat a lakásból, így az átadásból nem lett semmi. Elmentem Imoláért, majd hazaérve kicsit elszomorodtunk, mert az áramszolgáltató megszívatott minket és ennek a végére kell járnom, de az átjelentkezés miatt amúgy is be kellene mennem. Este elmentünk kicsit sétálni, de nem éreztem jól magam és haza kellett jönnünk. Azt hiszem mára ennyi elég lesz és holnap töltök fel képeket. :)

mert néha döcögnek a dolgok. :)

 Persze nincs szó arról, hogy nagy szakadékok kerültek volna elénk. Inkább amolyan huplik. Nem vált lehetetlenné semmi, csak bonyolultabbá vált. például mára ígérték a lakás átadását, amiből nem lett semmi, mert nem pakolt ki belőle a megbízott ember, plusz az erkélyre sem lehet még kimenni, mert rusztikus a kilincs működése. :D Nem állítom, hogy őszinte volt a mosolyom, de azt sem, hogy világvége hangulatom kerekedett volna. Valahogy megszokott dolog a döcögés és a vége mindig jó. A festékek megvannak és már a festési terv is kész, azt meg pontosan tudom, hogy ha egyszer beindul a meló akkor pörög ezerrel. Az esküvő kapcsán is sok kérdés van még, de napról-napra tisztább lesz a kép. Szerencsére a családra mindenben lehet számítani. :)

chill out! :)

 Megint egy kis időm blogolni, szóval írok! :) A dolgaink szép lassan haladnak. A lakás ügye is intéződik, mert holnap megmérem a falakat a festékhez és az ott lévő bútorok ügye is el fog intéződni. A mentőállomáson már egymás agyturkászai vagyunk, mert mindenki felújít(ana) meg szépít(ene) a házán és lakásán, de persze a pénz senkit sem vet fel, szóval igyekszünk olcsó és saját kezű megoldásokat kitalálni. Azért durva, amikor anonim alkoholistaként beszélgetünk az ecsetes és teddyhengeres festés között. :D Szerencsére általában jó ötleteket tudunk összehozni és ezúttal nem spórolunk a színkeverésen (a mostani színek kicsit halványabbak, mint terveztük). Aradon a Brico Store-ban elég sok inger ér ám minket és ajánlom mindenkinek, hogy akkor is nézzen szét több lakberendezési és barkácsboltban ha már bőven kialakult tervek és elképzelések vannak.
 A nagy utazás előtt pár dolgot át kell majd nézni az autón és ennek is most jött el az ideje. A hűtővel van valami gikszer, de most még több lehetőség áll fenn. Remélhetőleg nem megy rá a gatyánk a javításra, de ennyi autópályázást nem lehet biztonságosan bevállalni csak akkor ha a kocsi 100%-ig jó állapotban van.    

nincs mentség :)

 Azt hiszem, hogy nincs mentségem arra, hogy mostanában nem írok túl gyakran. Igazából valamiért egyre nagyobb igényem van a társas érintkezésre és itt az internet nevű nagyfaluban ebből nincs túl sok. A dolgok jól mennek a maguk kis medrében. Az esküvő szerveződik és egyre jobb megoldások is születnek a vendéglistával kapcsolatban. Hogy izgulok-e? Szerintem nem, inkább nagyon várom az egészet. Jó dolog, hogy például Dittush lesz a fotósunk, akit ismerünk és ő is ismer. Meg persze jó lesz találkozni minden vendéggel.
 A testület döntése alapján július elsején megkapjuk a lakás kulcsait és elkezdhetjük festeni és rendezni. Szerencsére két évre szól majd a szerződés, így remélhetőleg addig nyugtunk lesz. :) Fura, mert mostanában többször is elkapott a mehetnék (el az országból), máskor meg a nagyon maradnék. Nem akarok politizálni, csak érdekes, hogy engem is elkapott ez a dilemma, amit most szerintem sokan éreznek.

reagge, fröccs, mezőgizdálkodás

 Az utóbbi két hétben igazából  nem voltam gépközelben. Ennek nagyon prózai okai vannak: sokat dolgoztam a mentőállomáson is és mivel Tata rehabilitáción van Orosházán (a két éves stroke maradványtüneteit tuningolják ilyenkor) ezért a kerti dolgok egy része is ránk hárult. Igazából nagyon szeretek tenni venni a kertben és mosatlanul enni mindenfélét meg nézni, ahogy nő minden és aztán termőre fordul (mondom én, hogy büdös paraszt vagyok! :D). Szerencsére Imola is segít egy csomót és nagyon ügyes. :) Főleg cseresznye és meggyszedésben tünteti ki magát. Bár azt hiszem, hogy még nincs itt az ideje, hogy egy kertes házat vegyünk (a héten azért elcsábultam, mert eladtak 3 millió forintért egy nem túl régi építésű házat Mezőhegyes egyik legszebb részén). Az más dolog, hogy leginkább az erkély dolog foglalkoztat a következő lakáson. Szeretnénk majd szép növényeket kitenni meg két széket és egy asztalt, hogy ki tudjunk ülni reggelizni meg olvasni, meg ilyesmi. :) Mama már ígért folyton termő szamócát is. A munkámról eddig nem írtam túl sokat és ez nem is nagyon fog változni. :) A csapat most tényleg együtt szív és együtt nevet (előbbi a főnök miatt, utóbbi meg a hülyeségünk és a szóda miatt).

most sem ezt kéne csinálnom! :)

 Hanem mondjuk inkább dokumentálnom, de inkább írok és ATB-t tolok. :) Gondolom twitteren azért jól követhető, hogy mit csinálok, mert mostanában a 160 karakter is sok tud lenni. No nem mintha nem történne semmi! Egyszerűen pörgés van és mire le tudnék ülni blogolni már inkább lefekszem aludni. Leginkább a munkámban történő változások és persze a költözés köt le. Meg persze mindig adódik valami. A melóról most nem írok semmit, mert nem tudom, hogy az új szabályok hova növik ki magukat. A másik dolog a költözés. Az biztos, hogy a Belügyminisztérium (vagy mi a neve mostanában...) visszakéri a lakást, mert rendőrt szeretne beköltöztetni. A dolog persze nem egyszerű, mert a lakás, ahova költöznénk egészen jó adottságú és egyáltalán nincs lelakva. Személy szerint várom a költözést, mert ugyan festeni kell meg átjelentkezni meg intézni, de most kevésbé szorít az idő, mint legutóbb. Persze értem Imola álláspontját is, aki nem szívesen költözik, de bízom benne, hogy sikerül a mostaninál jobb otthont teremteni és talán innen már nem szeretnék továbbmenni. :)

annyi mindenről kéne mesélnem...

szerintem Imola blogpostja megint részletesebb lesz, mint azt enyém, de ha már nekiduráltam magam akkor írok. :) sok dolog történt velünk a legutóbbi post óta: Kinga ballagása, az esküvő szervezése a célegyenesben van, dolgoztunk és megünnepeltük Kicsim névnapját.
  Imola sok névnapi ajándékot kapott és ezekről be is számolt a dogos blogpostban. :) szerencsére mindenki talált olyasmit, ami igazi meglepetés volt és nem haszontalan dolog. egy békéscsabai bevásárlótúra alkalmával kapta meg tőlem és anyáéktól az ajándékokat, ami kissé hosszadalmas volt, de eredményes. itt vettünk még pár dolgot a meghívóhoz, mert biztosak akartunk lenni abban, hogy mindenkinek jut elég. abból, hogy saját kezűleg készítsük el őket nem engedtünk egy picit sem.
a következő nagyobb esemény Kinga egyetemi ballagása volt. elég sokat kellett dolgoznunk előtte, mert Imola nem akarja koptatni a szabadságát én meg szabadság helyett szabadnapokat kaptam arra a pár napra. maga az út elég fárasztó volt, mert elég komoly útfelújításokba kezdtek és sok volt a félpályás útlezárás. érkezés után Imola elment fodrászhoz az anyukája után, nekünk a fiúknak meg micset kellett volna sütni (fasírtszerű történet, de rúd alakú), de helyette a gps nyomkodásával töltöttük az időt. :D persze mire a lányok hazaértek épp elkészült a vacsora és jól bekajáltunk. ez után következett a meghívók elkészítése.
elvileg speciális fényképvágót használtunk volna, de nem lehetett elég pontosan illeszteni a képet, így végül tapétavágóval, vonalzó mentén vágtam. közben Imola és az apukája összeragasztották a lapokat. nem is tudom, hogy mikor kerültünk ágyba, de biztosan nagyon későn. :)
másnap kocsival indultunk Kolozsvárra, de nem én vezettem: egyrészt egyáltalán nem jártam még Kolozsváron, másrészt elfértünk a Corsában is, hiszen négyen voltunk (Kinga nem jött haza, mert kezdődnek is a vizsgái). Végül alaposan beigazolódott az az elméletem, hogy befontam volna a szakállam ha én vezetek, mert a romániai közlekedés balkánibb, mint a magyar, ezen kívül maga a város is tele van egyirányú utcákkal. miután leparkoltunk, felmentünk Biborkához (Imola és Kinga unokatesója, aki szintén Kolozsváron tanul) átöltözni és felfrissülni kicsit. ami ez után következett azt fel kéne venni az olimpiai számok közé: bejártuk szinte az egész belvárost alkalmi cipőkben, hogy megfelelő fülbevalót találjunk Kingának. utólag visszagondolva nem volt nagyon gáz, de mindenki gazdagabb lett pár vízhólyaggal. az első meglepetés épp ezen a sétán ért: a Mátyás szoborról lekerült a csúf borítás és le is tisztították, ezen kívül a románok figyelmességét jelzi, hogy a román zászlót távolabb helyezték, így nincs az embernek az az érzése, hogy megcsúfolják a szobrot. a ballagás egy színházteremben volt, ami az egyetemhez tartozik. itt jött a következő meglepetés: egyszerűen nem volt román himnusz. persze magyar sem, de ettől még mindenkinek az volt az érzése, hogy kezd tisztelet kialakulni a két nemzet között és a "húzd meg, ereszd meg" állapotról történt némi elmozdulás. maga a ballagás leginkább a búcsúról szólt, de inkább vidáman. a diákok közül mindenki magyar nemzetiségű, magyar tanárokkal, magyarul leadott tananyag volt. az ünnepség után, pedig egy magyar étteremben ettünk, ami csodaszép leginkább matyó motívumokkal volt díszítve. ez után még kicsit visszamentünk Biborkához majd indultunk vissza Marosvásárhelyre. az út elején történt egy kis baleset: elszundítottam és egy bukkanón megrándult a nyakam. eléggé megijedtem, mert halottam egy pattanást is a nyakam felől. megijedtem és eléggé fájt is, de végül túl gyorsan javult ahhoz, hogy komoly gond legyen. másnap reggel (inkább délben a készülődés és kényelmes reggeli miatt. :)) elmentünk megvenni a kürtös kalácsot, amit Imola kb. az ismeretségünk kezdete óta ígér. azt kell mondanom, hogy megérte várni és szerintem nem eszem többet máshol ilyet, mert ez elképzelhetetlenül finom volt. :) a hazautat egy más útvonalon tettük meg, így a Király-hágónál keltünk át a hegyeken és Ártándnál léptünk be az országba. este már csak letusolni és lefeküdni volt erőnk. hétfőn Imolám már dolgozott én meg küzdöttem a fejfájás ellen. Anyáék, Mamáék és Marcsi megkapta a meghívóját, majd hazajöttünk és újfent csak ágybaesni tudtunk a fáradtságtól. Tegnap dolgoztam, de szerencsére nem volt túl zsúfolt napunk. ezen kívül betalált egy facebook-os reklám, ami fényképezőgépeket ajánlott. persze nem akarok drága gépet, mert nem vagyok jó fotós, de a vaterán akad néhány egész jó ajánlat, így nem kell mindig Imolától elkérni a gépet ha eszembe jut valami.

Mi bajom a közösségi oldalakkal mostanság?

Leginkább az, hogy egyre kevesebben veszik figyelembe a közösségi mivoltát. kiírom, hogy elmegyek szarni, megosztom (persze képet is róla, mert a teló okosabb, mint én), lájkold, RT-z, mert kibaszott népszerű szeretnék lenni! Mit tesz erre a birka? Lájkol és RT-z, mert ha nem akkor elveszik a bejegyzések tengerében, mint Mr Robinson. Persze vannak nem birkák, akik szeretnék közérdekű információcserére vagy netán véleményütköztetésre használni az oldalt. Na nekik annyi, mert azon, amit kiírtak gondolkodni kéne. Esetleg kicsit leadni az arcból és beismerni ha másnak is igaza van. A kedvencem az, hogy ha szembesítesz egy birkát a hülyeségével akkor rasszista vagy meg kirekesztő. A tököm tele azzal, hogy emberek csak az orrukig látnak! Köszpusz!

most akkor lazítsunk :)

 Aludtam vagy két órát az éjjel, de valamiért még nem tudok aludni. Igazából a húsvét nem is telhetett volna jobban, mert csak éjszakánként dolgoztam. Jó hír még, hogy meg tudták javítani Imola fényképezőjét, így kattogtunk is. Szombaton Mamáéknál volt habzsidőzsi meg jó hangulat. Vasárnap anyáéknál ettünk. Beszélgettünk sokat meg volt fagyizás is. Szóba került, hogy mik a terveink gyereknév ügyben és úgy tűnik, hogy tetszettek az elképzelések.
  Hétfőn sokáig aludtunk, mert bőségesen el voltunk látva kajával és azért is, mert illik pihenni is ilyenkor. Ebéd után Imola sütött nagyon finom virslis sütit, én meg készülődtem dolgozni. Ha a dogos blogomon írnám ezt a bejegyzést akkor csak annyit írnék, hogy megtörtént az első sikeres újraélesztésem. Szerencsére a kicsi, de lelkes olvasótábor miatt lehetek részletesebb. A kiérkezéskor még nem eszméleténél volt a beteg, de gyakorlatilag teljesen tele volt a tüdeje folyadékkal és borítékolható volt az állapotromlás. Megkezdtük a szükséges újraélesztést és próbáltuk megszabadítani a tüdőt a folyadéktól. Kb. 45 percig váltakozó sikerrel folyt a reanimáció, volt, hogy a spontán keringés mellé a spontán légzés is visszajött, de pár perc után ismét elvesztettük. Végül sikerült stabilizálni az állapotát. Útközben többször kellett leszívni a légutakból a folyadékot, de spontán légzéssel és keringéssel adtuk át a sürgősségi osztályon. Pokolian fáradtak voltunk, de elégedettek és tetézte a dolgot, hogy nekem ez volt az első sikeres újraélesztésem.

3 év :)

Bizony-bizony...már három éve vagyunk együtt és minden szép és jó. Persze szükség volt az összecsiszolódásra, de úgy tűnik, hogy a nehézségek csak még jobban összehoznak. :) Szeretem az életem és boldog vagyok.

odafakingolós nap

a nap mérlege: 355 kilométer, 7 beteg: két szívbeteg, két agyi történés (ebből egy elhunyt), egy lórugott srác, egy abszolút lábtörés. ez nem volt egy átlagos nap, de nagyon nem.

nem tudom, hogy miért, de tuti, hogy nem azért. :)

 Tegnap este még egy rinyálós blogot akartam írni, de mára javult a helyzet. Tegnap elég durván összejöttek a dolgok: a főnök felkért egy oktatásra, amit végül nem vállaltam el. Kedvem és megfelelő tudásom lenne hozzá, de kollektív módon visszautasítjuk a dolgot. Elegünk volt abból, hogy ingyen és bérmentve a szabadidőnk rovására kell népszerűsítenünk a céget. Főleg úgy, hogy ha csak a legcsekélyebb engedményt szeretnénk a cégtől akkor minden alkalommal visszautasítanak. Úgy érezzük, hogy ez nem mehet így tovább. Remélem, hogy eléggé össze tudunk tartani, mert ha csak egy ember vállalja az oktatást az elég nagy kudarc lenne.
 Másrészt a mezőkovácsházi polgármesteri hivatali aktakukacokból is elegem volt. Tegnap küldtek egy felszólítást (különösebb előzmények nélkül), hogy szemétdíjhátralékunk van. Naés? Hónapokig tartott elintézni a lakást, hetekig tartott Imola állampolgársági ügyintézése és erre most jönnek ezzel. Meg vannak huzatva én mondom. Az lenne a legjobb ha lenne végre egy saját helyünk és nem basztathatna senki (najó basztatna, de nem itt és nem ilyen kicsinyes banda). Persze nincs vita és veszekedés köztünk. Biztosak vagyunk abban, hogy megoldjuk a gondokat. :)

jókisnap

 Persze ez a mostani csak 20 perce kezdődött, de a tegnapi sem volt rossz. :) Megvan az öltönyöm, amit a Zéletem kockáztatásával kellett megszerezni, mert az eladó néni elég masszív, de borzasztó ízléssel volt megáldva és folyton piros meg fekete inget akart rámsózni. Imola és Anya alig bírták ki röhögés nélkül. Én is közbeléptem, mert közöltem a matrónával, hogy nem őt veszem feleségül, szóval tessék szíves lenni nyugton maradni. Kiderült, hogy sem inget, sem nyakkendőt nem tudunk szerezni (normálisat meg főleg...:)) úgy döntöttünk, hogy máshol is szétnézünk majd, de ide inkább nem jövünk. :D Jó móka volt azért az egész.
 Ma mentőzöm, holnap Mamáéknál kell összerakni a locsolórendszert, szombaton megint meló, vasárnap Anyuéknál kaja. :) 

kéne egy dühöngő...

 Legalábbis, amikor mentőbalesetről hallok. Most a cikket követő kommentek verték ki a biztosítékot. Nem rendült meg a bizalmam a saját munkám iránt, egyszerűen csak fura, hogy ha történik valami akkor a mi hibánk, bezzeg ha nem érünk oda időben egy beteghez akkor az is a mi sarunk. Ezt el kellett mondanom.

netmentes idők. :)

 Mostanában kissé a háttérbe vonultam és kevesebbet írok twitteren. Nincs ennek különösebb oka, inkább csak jó a hangulat a dolgozók között (kivéve persze a főnököt:)).
 A hétvégén volt nálunk Kinga, akinek nagyon örültünk, mert rég járt itt és egy csomó dologról beszélgettünk meg moziztunk meg Anyuéknál voltunk meg még egy csomó dolgot csináltunk együtt. Láttuk a Maci Lacit 3D-ben és be is jött vastagon. :) Esküvőügyben van ám sok előrelépés. Lefoglaltuk a házasságkötő termet és megbeszéltük azt is, hogy mi visszük a pezsgőt. (Utóbbi azért jó, mert olyan pezsgő lesz, amilyet mi szeretnénk) Sikerült a kaját is megbeszélni. Elég jó menüt sikerült összeállítani és a hely is sokat fog szépülni addig. Persze van, aki elégedetlen, de igyekszem nem felvenni a dolgot. :)
  Fura, de mostanában nem nagyon vagyok gépközelben. Azt hiszem, hogy mostanában munkaügyben fárasztóbb időszakot élek és inkább pihenek itthon. Mondjuk a házimunka egyre jobban kikapcsol, de nem lettem azért otthonkás mammerré. :D

remények

 Talán ezzel a szóval tudnám jellemezni a mostani időszakot. Tegnap voltunk Békéscsabán, ahol elintéztük a hivatalos fordítást. Persze egy csomót várni kell és sokba fog kerülni, de ez már meg sem lep. Fura, hogy csak nekünk fontos az esküvő, de leszarom. :D Akkor is esküszünk. :) Megvettük a meghívókhoz is a papírt, szóval lassan lehet várni a borítékot. :) Jó érzés, hogy mindent mi szervezünk és minden olyan lesz amilyennek szeretnénk.
Este olvastam egy cikket arról, hogy pozitív változások előtt áll a lakástakarékos megtakarítási forma. Persze biztosan nem lesz ettől kolbászból a kerítés, de talán lesz lehetőségünk ésszerű keretek között költözni. Emiatt azért csesztetnek is a mentőállomáson, mert szerintük túl óvatos vagyok, de mindig hozzáteszik, hogy bár lettek volna kissé óvatosabbak. Minden esetre jó lenne egy jobb otthon, mert ugyan ezt a mostanit is egyre jobban tuningoljuk, de mégsem a legideálisabb megoldás.

ehhez se árt az alterblog. :)

 Csorgunk hazafelé Orosházáról, a kórházból. Épp arról beszélgetünk a mentőben, hogy lassan itt a tavasz és lehet kezdeni a fóliázást, amikor rádión hívnak, hogy közlekedési baleset történt és semmi egyebet nem lehet tudni. Nyugalom kikapcsol, kéklámpa és sziréna be. Csak pár kilométerre voltunk a helyszíntől, így nem volt idő agyalni a dolgon. Meglátva a helyszínt a legrosszabbra számítottam: sehol egy teremtett lélek a roncs körül, ami sztaniolpapírként tekeredett a fára. Szerencsére mindkét sérült életben volt, de az anyósülésről nem tudott kiszállni az utas. Kaptak egy egy nyakrögzítőt, hiszen ez ilyenkor kötelező és nagyot is estek. Közben kiért az esetkocsi. Villámgyorsan referáltam, de gondolkodni nem volt idő. Csak az újraírt ösztönök tartottak ott, egy civil a lehető leggyorsabban menekült volna, de nekünk maradnunk kellett. Közben autók sokasága robogott el mellettünk fél méterre, lassítás nélkül. Ismét szirénák hangját hozta a szél. A tűzoltók voltak, mert a kocsi annyira összetört, hogy a karosszéria megvágása nélkül nem tudtuk volna kiemelni a sérültet. Amikor kiértek a tüzesek hatástalanították a légzsákot, mi pedig felraktuk a KED-mellényt, ami ilyen esetekben rögzíti a gerincet. Nem jelentkeztem önként és nem is jelöltek ki rá, de én maradtam a sérült mellett miközben a feszítővágó munkához látott. Nem tudom, hogy féltem-e, mert nem volt időm rá gondolni. Recsegett a fém, de engedett a fém és a második sérült is hordágyra került. Végül az esetkocsi vitte be a két sérültet. Mindketten nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A baleset ott és úgy történt, ahogy az enyém nagyjából egy évvel korábban...

tavasz van!

 Szerencsére tényleg itt a tavasz, szóval lehet élvezni a napsütést. A legutóbbi éjszakám elég durva volt (a mi betegünket elég kockázatos, de stabil állapotban kellett bevinni, az esetszemélyzetet pedig egy brutális gyilkossághoz hívták ki). Ilyesmi régebben is előfordult, de a félreértések miatt inkább semmit se írtam a munkámról. Most viszont csak páran olvastok és elég jól ismertek. :) Tehát kellett volna pihennem, de Tatát vittem Gyulára az érsebészetre, mert fél évente meg szokták nézni a cukorbetegsége miatt. Kicsit fura volt, mert ugye civilben mentem és sehol sem voltak előzékenyebbek vagy ilyesmi. Természetesen nem is várom el, hogy munkán kívül előnyben részesítsenek. Közben szólt a Nagynéném, hogy kéne egy előadás a sebek ellátásáról az oviba, ahol dolgozik és rám gondolt. Azonnal elvállaltam, de kellett engedély a főnöktől, aki nem tiltakozott (ha letilt is megcsinálom). Jól esett a megkeresés, mert bíztam benne, hogy az apróságok nyitottabbak egy kicsit és tudok érdemben dolgozni velük. A középsulisok inkább felvágtak egymás előtt a passzivitásukkal pár hónapja és ez nem esett jól. Ha már Mamáéknál voltam gondoltam előszedem a bringám, csak le kellett törölni és beállítani a fékbowdent. Hazajövet pedig beszédültem az ágyba. Nem vagyok rá büszke, de hulla voltam rendesen. Imolára maradt a főzés és kaja után folytattam az alvást. Este még szólt Imola, hogy menjek át a hálóba és állított nekem órát, de utána filmszakadás volt. :D
  Ma reggel hétkor már fent voltam és ezerrel kávézni akartam. :D Fél nyolckor már kávéztam (szigorúan vérnyomáscsökkentővel :D) és reggeliztem. Tusolás közben néztem át a kötözéseket magamon. :D Fura látvány lehettem, amint tusfürdősen épp a térdem kötöztem. :) Persze tudok sebet ellátni, de utálok bizonytalannak tűnni. Még elrohantam bevásárolni, mert csak bab volt itthon a bableveshez. Kibicajoztam az oviba és durván jó meglepetés ért! :) A minik eleinte meg voltak illetődve az egyenruhámtól (kaptam engedélyt arra is, hogy abban bemutatózzak), de hamar feloldódtak és a hangadókat le tudtam szerelni azzal, hogy rajtuk mutattam be a kötéseket, a passzívokat meg direkt, de játékos kérdéssel vontam be. Jó volt velük dolgozni. :) Készült pár kép is és több, mint egy órán át figyeltem rám. Hazafelé írt Imola, hogy ráér ma a mothersbookdriver és el tudnánk intézni pár dolgot. Ezért irányultam Mamáékhoz és "elloptam" a kocsit. Kaptam még egy szál szalámit, amin nincs rajta a bio cimke, de tutira az és nem kerül 3000 forintba (a Lakáskultúra kiállításon volt ennyi egy kiló sertéskolbász). Itthon feldobtam a bablevest, élvezem a napsütést és a 100 tény rólam miatt nem nagyon figyelem a twittert. Félreértés ne essék! Jó dolog tényeket írni magunkról, de van, aki kitöltötte már az üzenőfalam. :D Jobban szeretem az ilyeneket egy postban leírva, mint a nagyközönség elé tárva. Valahogy személyesebb.

 Majd' elfelejtettem! Imola mondta, hogy egy kollégája (Tündike) mostohalányáék kitalálták, hogy majd a szülők fizetik az esküvőt eddig nincs is gond, de kinéztek egy pár olyan gyűrűt, ami kb. 300 ezer forintba kerül. Nem akarok sóhernek tűnni, de  ha már a szülők fizetik akkor nem kéne csődbe vinni őket. Valahogy jobban esik egy kis esküvő, amit magunk szerveztünk és magunk fizetünk, mint valami 100 fős parasztlagzi, ami miatt hitelt kell felvenni. Plusz nálunk nagyjából mindenki ismer majd mindenkit. :)

na elmegyek a vérbe...

De komolyan! Időnként barom vagyok és nem találom meg a megfelelő harmóniát a dolgok magamban tartása és kiadása között. Azt hiszem, hogy ez a legnagyobb hibám. Ilyenkor egy pöcs vagyok. Azt hiszem ilyen időszakokra építeni fogok egy titokszobát és oda megyek fakingolni. Sokkal jobb lenne mások megbántása helyett.

bipol?

 Elég furán érzem magam. Ijedt vagyok

pihenni kéne, de nem lehet. beszélni kéne, de nem merek.

 Kimerültem és jó lenne panaszkodni egy sort, de nincs kinek így nem tehetek mást, mint ide pötyögök. Ha nem vagy kíváncsi a rinyálásomra akkor nyomás innen.
 Elfáradtam és úgy tűnik, hogy egyedül kell talpra álljak. Próbáltam Imolának kibeszélni a dolgaimat, de ő sincs jó passzban, így valakinek engednie kellett és én voltam az. Azt hiszem, hogy a héten ma tudtam fizikálisan pihenni, de lelkileg padlón vagyok. Folyton kell valamit csinálnom és a feladataim csak gyűlnek. Magányosnak érzem magam, pedig tudom, hogy vannak mellettem. Ma egész nap csak feküdtem volna egy könyvvel, de nem lehetett. Egy rakás házimunka és intéznivaló maradt rám és egyszerűen muszáj volt megcsinálnom. Próbálnék változtatni dolgokon, de kis idő múlva minden úgy megy, mint régen. Vannak időszakok, amikor úgy érzem, hogy nem tudok megfelelni az elvárásoknak. Most ez egy ilyen időszak és valahogy nem érzem úgy, hogy viselhető időn belül megváltozna. Legszívesebben üvöltenék, de nem tehetem, mert egyrészt nincs kinek, másrészt nem változna semmi. Nem tudom, hogy meddig vagyok még használható vagy kihasználható, de azt hiszem, hogy telik a pohár. Remélem, hogy mielőbb talpra tudok állni.

szkeptikus vagyok? igen!, rasszista vagyok? nem!

 Mostanában mindenki engem akar meggyógyítani vagy megtéríteni. Nem vagyok sem gazdag, sem vallásos és a legfőbb bűnöm, hogy egyszerű gondolkodású vidéki vagyok. Nagyjából kialakult egy értékrendem, ami ugyan nem kősziklába vésett, de igyekszem ennek alapján élni. Fura mód ha egy megkeresésre elsőre nemet mondok (nem bunkón, de határozottan) még agresszívebben támadnak az alternatív megoldások hívei. Ekkor persze esélyt kell adni a próbálkozónak és ő elmondja, hogy milyen csoda dolgot tudok a magamévá tenni, mindössze a fizetésem negyedéért. Nem vagyok egy sóher faszi, de úgy érzem, hogy ekkora összegért kéne kapnom valamit, ami tudományos módszerekkel bizonyítható eredményt ad. Ebben a pillanatban kezdődik a rasszistázás és a vidéki parasztozás. Természetesen nem a részemről, hiszen eddigi beszélgetésünk csupán információcserén alapult, érzelmek nélkül. Ha pedig felveszem a kesztyűt és súlyos és mindenki által elfogadott érveket hozok fel, akkor csendes visszavonulás helyett (nem akarom meggyőzni az illetőt a magam igazáról, csupán az értékrendem másságáról, tehát nincs bennem győzelmi szándék) valódi boszorkányüldözés kezdődik. Fura, mert pár éve a gimnáziumban hetekig tanultunk vitatkozni és harag nélkül tudtunk érveket és ellenérveket ütköztetni, majd suli után beülni egy sörre. Annyira fontos lett az egyén, hogy egy másik egyént is korlátozhat ha az kérdőre vonná? Dobálózhatunk-e sértésekkel, ha látjuk, hogy a másik fél más értékrendet képvisel? Fogalmam sincs, hogy mi ezekre a kérdésekre a korrekt válasz, de az biztos, hogy nem szeretném felvenni a kesztyűt és sértegetni másokat az értékrendje miatt. Még akkor is ha emiatt vidéki tuskó és rasszista faszkalap vagyok.

dilemma

 Néha előfordul, hogy a beteg érdekében fel kell rúgni néhány szabályt. Sajnos nagyon szoktam ezt élvezni. :$ :) Jól esik a tudat, hogy tudom első helyre pakolni a beteget és nem kell minden alkalommal kompromisszumot kötni. Van, amikor percekig kell ötletelni és néha már a beteget meglátva "adja magát" a megoldás. Nincs ebben varázslat, de szeretnénk minden alkalommal a legjobbat. Persze ennek oka az, hogy pokoli nagy eltérés van kórház és kórház között. Néhol fájdalomcsillapítót is alig adnak, máshol erőn felül adnak mindent. Azt hiszem, hogy divatos lenne politikai ízzel ellátni a dolgot, de biztos vagyok benne, hogy inkább az emberi tényező a meghatározó. Elég sok egészségügyi dolgozó ki van égve és szarnak bele az egészbe. Azt hiszem, hogy ez nem pénzkérdés. Csupán három éve mentőzöm és nagyjából harminc és negyven éves korom között leszek a csúcson. Bízom benne, hogy addig és az után is megmarad a függőségem a munkám iránt. Elég gyakran beszélgetünk arról, hogy ki miért csinálja és a vége mindig az, hogy becsípődés.

bicaj project

Jó hírekkel szolgálhatok! :) Ha minden igaz akkor meg lehet javítani Imola gépét és minden rendbe jön. A másik dolog, hogy leharcolt váz nincs, viszont Mamám 50'-es évekbeli bringája ott figyel. Elég jó állapotban van. Persze nem nyúlhatok hozzá olyan durván, mint terveztem, de jó lesz és ez egy borzasztó csúcs gép.
Vannak szar hírek is sajna. Reggelre egyszerűen le volt esve a kocsin a jobb oldali indexbúra és nem is volt meg. Lehet, hogy Aradra menet esett le, de az is lehet, hogy szándékos. Nem tudom. Féltem a dolgaimat, mert itt már akár az udvarra is bemásznak, hogy kifosszanak autókat. Emiatt a kocsi Mamáéknál van a garázsban, bezárva, lelakatolva, kutyákkal körülvéve.

jobb vagy bal?

Igazából mindegy is, mert úgy tűnik, hogy mostanában nem mondhat az ember olyat, ami miatt el ne ítélné valaki. Az élni és élni hagyni puszta szóvirág lett. Azért nem vagyok én negatív ám. :) Végülis csudajó hétvége volt (pár rossz helyzettel, de mivel nincs vége a dolognak ezért nem egyértelmű) és egy csomó dolgot mesélt Anett magáról. Jobban szeretem ezt, mintha én kérdezek, mert félek, hogy megbántom. Utálok elefánt lenni a porcelánboltban. A részletekért tessék Imolát olvasni ugyanis épp fáj a hasam és a derekam, szóval nincs erőm részletezni inkább csipegetni. :) Nos a kaják nagyon jók voltak. Az Ikeás húsgombóc meg a csúcs (meg is fogom csinálni). Természetesen ha valami extrát készítek akkor jön ide a recept. :) A csillámpóni rezidencia is épp olyan, mint elképzeltem: otthonos és nyüzsgő. :) Vonatozni szintén jó volt, bár kissé fárasztó, mert ugye mégiscsak át kellett szelni az országot. :) Az aradi ügyintézésre gondolva még mindig hányingerem lesz, mert az itteni megosztottság szépen megjelent Erdélyben is, pedig ott a magyarság benne van a levegőben, az épületekben és nagyjából mindenben. Legalábbis nekem...legalábbis eddig. Természetesen a szívem egy része eddig is ott érezte magát otthon, de nem esett jól, hogy magyarok tagadták meg idegenbe szakadt magyaroktól a segítséget. Kicsit olyan, mint egy pofon a szülőtől, jobban fáj, mint bármi, de nem adhatod vissza. Tudom, hogy sosem vertem a mellem azért, mert magyar vagyok és ezt sem annak szántam. Egyszerűen önvallottam és kész.
Ma este eldöntöttem, hogy csinálok magamnak egy bicajt. Még mindig megvan a bringám, de túl bonyolult és szerintem drága is ahhoz, hogy le merjem támasztani utcán. Mondom ezt azután, hogy újabb kollégám autóját próbálták kifosztani. Ezúttal bemásztak az udvarra és már pakolták is ki az iratokat. Ebből kiindulva egy patkány gépet szeretnék: kézzel festett, minimál (fék, sárhányó nélkül) ócskának kinéző valami lebeg a szemeim előtt. Ettől persze még lehet vele biztonságosan közlekedni vele, mert a kontrafék ott lesz és csengőt is rakok rá. Remélem, hogy elég szarul fog kinézni ahhoz, hogy senki se akarja megfújni, viszont kényelmes lesz. Bízom benne, hogy Tata padlásán találok elég kincset és segít egy kicsit. :)
Nyálasnak fog tűnni, de szerelmes vagyok! :) Szó sincs arról, hogy Imola helyére pályázna valaki. Sokkal inkább sokat agyaltam azon, hogy mekkora nagy harmóniát hozott az életembe. Fura, hogy épp az mutatja ezt, hogy olyan az egész, mint a levegő. Ha nem lenne mellettem hiányozna és nem tudom, hogy ki tudnék-e egészülni. Szeretem és semmi fakszni.
Ez a post nem született volna meg a has és derékfájásom nélkül! :D Köszpusz nektek! Legalább érzem, hogy öregszem. :D

odabasz a meló?

 Pár órát eltöltöttem azzal, hogy törjem a fejem, vajon írhatnék-e ide a munkámról részletesebben. Arra jutottam, hogy sajnos ugyan nem lenne félreértés, viszont a balkáni állapotok miatt egyszerűen nem hinnétek el. Jó tudom, hogy bíztok bennem, de ezt akkor sem. Inkább egy pohár ital mellett sztoriznék. Durva, hogy cirka 3 éve mentőzöm és szembesültem egy csomó durva dologgal. No nem panaszkodom csak rögzítem a dolgokat. :) Ide tartozik egy jó hír is. Volt egy sofőr, akivel nem bírtuk egymást túlzottan, mert kölcsönösen gyanúsak voltunk egymásnak. Azt hittük, hogy a másik a hátunk mögött kavar, de egy eset kapcsán (hirtelen szembekerültem egy döntéssel, amit nem tudtam elsőre megoldani és rá hagyatkoztam) megtört a jég. Nem lettünk puszipajtások, de kibeszéltük a a dolgokat.
 Voltunk még Mamáéknál, mert ugye jöttek a csirkék és fel kellett darabolni őket. Jó volt hangulat és úgy tűnik, hogy Mama csak öregszik, tehát most épp támogatta az esküvőt. :D Egy másik dolog, amit nagyon várok az az Anettel való találkozó. Szeretnénk mellette lenni és egy kicsit kikapcsolni. :) #TeamAnett! :) Imola esküvői ruhája szerintem tuti jó lesz (mondom ezt úgy, hogy nem láttam), persze cseles módon ha rámutatok egy ruhára akkor a reakcióból le lehet szűrni, hogy kb. milyen lesz és ez nekem elég. Fura mód azt érzem, hogy ha végtelen sok pénzünk lenne se lenne nagyobb felhajtás. Mondjuk a kollégák és családjuk meg lenne invitálva, mert a mentők tudnak hangulatot csinálni (meg inni is, de ez más téma :D). Ehhez képest az utóbbi időben csak glancos helyen, structollas tökömtudjamik az asztalon, puccos csillogós zakóban lehet házasodni. Valahogy nem szeretem a felhajtást. No mindegy. :)

odabasz a meló :)

 Pár órán át azon gondolkodtam, hogy ide írhatnék-e a munkámmal kapcsolatban. Végül arra jutottam, hogy inkább ide sem. Persze biztos vagyok abban, hogy nem lenne félreértés, de annyira fura állapotok vannak nálunk, hogy tartok attól, hogy nem hinnétek el, amit leírok. Szép mi? Pedig néha a világba kiáltanám a dolgokat, de

Nem vagyok antiszociális!

 Csak mezőhegyesi és ezt itt kovácsházán nem értik. Nem vagyok rosszindulatú (most szakadt a fejemre a ház), nem zavar ha más gazdagabb és főleg nem gond ha valaki mer különcködni. Mindössze 15 kilométerre kerültem otthonról, de úgy érzem mintha egy másik világba csöppentem volna. A biztosítékot az verte ki, hogy a boltban beszólt egy full idegen eladó, hogy ne azt a virslit vegyem, amit vettem, mert van olcsóbb. Erre én közöltem, hogy köszönöm, de ezt veszem és pont. Mire ő visszadobta, hogy dejó a mentősfizetés. Majdnem elkértem a panaszkönyvet. Egyszerűen nem értem, hogy főképp neki, miért kell hangoztatni a véleményét. Félreértés ne essék, nekem is van véleményem mások pénzköltési szokásairól (zsebekbe nem nézek bele), de ez általában bennem marad és kész. Csupán akkor jön ki ha ki akar és az illető egy büdös kamugép (mást mond a szájával és mást teszt). Egyáltalán nem mondhatom, hogy jól keresek, de dolgozom. Itt valahogy minden megjegyzésnek kell él és senki sem hibátlan (más kérdés, hogy mi sem). Időnként elegem van ebből. Nem állítom, hogy Mezőhegyesen nem pletykálnak, de az pletyka és semmi komoly. Itt néha hetekig vagy még tovább rugóznak az emberek egy dolgon és ha próbálod komolytalanra venni a dolgot akkor besértődnek. Anyával beszélgetve kiderült, hogy ez régebben is így volt (Anyu és Apa is kovácsházi csak a munkahely miatt költöztek át). Itt egyáltalán nem kívánok szép napot, mert félreértik. Smúzolásnak vagy csajozásnak gondolják, pedig kultúrterületeken szerintem alap egy szép napot meg egy mosoly. Lehet, hogy én fújom fel a dolgot, de az biztos, hogy sok stressz elkerülhető lenne ha nem mások ügyeivel törődnénk.
 A másik dolog, hogy tegnap szó volt a Pán Péter -szindrómáról. A lényeg, hogy hiába leszel felnőtt nem költözöl el otthonról, hanem otthon maradsz és élvezed a "mamahotel" szolgáltatásait. Fura, mert ambivalens a hozzáállásom a dologhoz: egyrészt gáz, mert sokan inkább minden nap buliznak és alibi szakokra járnak az egyetemen, másrészt meg nem kevesen vannak, akik szinte önálló életet élnek, saját fizetésből és csak a postacímük egyezik a szülőkkel. Mi elköltöztünk, de irtó nagy szerencse és tolerancia kell hozzá (főleg lakásügyben). Szerintem nem jó, hogy egy mai fiatal előtt jóformán semmi jövőkép nincs. A régi szocialista nézet (dolgozz és meg tudsz élni, bár nem túl fényesen és ne is kérdezz vagy kritizálj ) meg a mai lefelé rúgj felfelé nyalj elv között kéne egy középút, ahol szabadon gondolkodhatunk és beszélhetünk, de biztosak lehetünk abban, hogy munkával felépíthetjük magunkat. Azt hiszem, hogy ez az utópia kategóriába tartozik.

házasság?

 GombocaIldi kommentje Imolánál elég komoly kérdéseket vetett fel bennem. Tényleg annyi a házasság, hogy felhúzzuk a gyűrűket, tartunk egy nagy bulit és a lagzi után már szabadon kufircolunk? Meddig menthető egy kapcsolat és mikor jön el az a pillanat, amikor lépni kell.
 Nos nem gondoltam meg magam! Jobban akarom a házasságot mint bármikor! Talán fura, de úgy érzem, hogy több lehetőséget ad az igen. Durva, hogy Magyarországon a házasságkötések 60%-a válással végződik. Ijesztő szám. Fogalmam sincs, hogy miért történik ez. Talán fontosabb az önmegvalósítás, mint a harmónia? Nem tudom. Azt sem tudom hova tenni, hogy Anya abszolút támogat minket, míg Mama inkább passzív ellenzék, pedig Anya túl van egy váláson és a mostani házassága sem egyszerű, Mama meg 50 éve nyomja házasságban. Borzasztó arra gondolni, hogy van, aki külső nyomást gondol a házasság mögé. Főleg azért, mert erről szó sincs:   (tudom, hogy a balesetem már mindenki unja) egyszerűen majdnem meghaltam és átgondoltam az életem és rájöttem, hogy nincs mire várni, Imola kitartott mellettem és szeret. Nagyon. Most, hogy rajtam van a gyűrű (nagyon nagyon tetszik és nagyon kényelmes) tudom, hogy jó úton járunk.