szkeptikus vagyok? igen!, rasszista vagyok? nem!

 Mostanában mindenki engem akar meggyógyítani vagy megtéríteni. Nem vagyok sem gazdag, sem vallásos és a legfőbb bűnöm, hogy egyszerű gondolkodású vidéki vagyok. Nagyjából kialakult egy értékrendem, ami ugyan nem kősziklába vésett, de igyekszem ennek alapján élni. Fura mód ha egy megkeresésre elsőre nemet mondok (nem bunkón, de határozottan) még agresszívebben támadnak az alternatív megoldások hívei. Ekkor persze esélyt kell adni a próbálkozónak és ő elmondja, hogy milyen csoda dolgot tudok a magamévá tenni, mindössze a fizetésem negyedéért. Nem vagyok egy sóher faszi, de úgy érzem, hogy ekkora összegért kéne kapnom valamit, ami tudományos módszerekkel bizonyítható eredményt ad. Ebben a pillanatban kezdődik a rasszistázás és a vidéki parasztozás. Természetesen nem a részemről, hiszen eddigi beszélgetésünk csupán információcserén alapult, érzelmek nélkül. Ha pedig felveszem a kesztyűt és súlyos és mindenki által elfogadott érveket hozok fel, akkor csendes visszavonulás helyett (nem akarom meggyőzni az illetőt a magam igazáról, csupán az értékrendem másságáról, tehát nincs bennem győzelmi szándék) valódi boszorkányüldözés kezdődik. Fura, mert pár éve a gimnáziumban hetekig tanultunk vitatkozni és harag nélkül tudtunk érveket és ellenérveket ütköztetni, majd suli után beülni egy sörre. Annyira fontos lett az egyén, hogy egy másik egyént is korlátozhat ha az kérdőre vonná? Dobálózhatunk-e sértésekkel, ha látjuk, hogy a másik fél más értékrendet képvisel? Fogalmam sincs, hogy mi ezekre a kérdésekre a korrekt válasz, de az biztos, hogy nem szeretném felvenni a kesztyűt és sértegetni másokat az értékrendje miatt. Még akkor is ha emiatt vidéki tuskó és rasszista faszkalap vagyok.