Azt hittem, hogy történik valami, de nem...

 Munkafronton még mindig paródiába illő maszkirovka megy: a főnök a mentőtisztekre mutogat és mossa kezeit, a tisztek meg nem néznek a szemünkbe (azokéba, akikről a hátuk mögött úgy döntöttek, hogy nem alkalmasak esetszolgálatra). Mondanom se kell, hogy a dolog a megszokott módon visszafelé sült el és mind a főnök, mind a tisztek megbecsülése a béka segge alá került. Plusz adalék, hogy annyi embert vettek le esetkocsiról, hogy le kéne állítani az esetkocsit (a megyei vezetést is kirúgnák ha megtörténne), így "alkalmatlan" embereknek is dolgoznia kell rajta. Őszintén szólva nem irigylem ez után azokat a tiszteket, akiknek ilyen emberekkel kell dolgozni, de hiába, ők keresték a bajt. :)
 Érthető, hogy emiatt is jobban szeretek most itthon. :) Nyugalom van és béke! Megünnepeltük a négyéves évfordulónkat is. :) Tudom, hogy gyakran használom az ambivalens szót, de most tényleg ez van. Annyira most nem esik jól bejárni dolgozni, itthon meg szeretek lenni, mert vagy egyedül vagyok és olvasok (még mindig Wass Albertet), a növekvő paprikáimmal foglalkozom vagy Imolával kettesben vagyunk. A hosszú hétvégére várjuk Imola anyuját is, szóval jó most itthon és máshol nem annyira. :)

rendszerkritikusból turbómagyar? :D

Nem kell megijedni, mert nem kezdtem el árpádsávos zászlóval tapétázni a szobám, csak Wass Albertet olvasok, akire nagyjából mindenki rásütötte, hogy szélsőjobbos, meg irredenta és fúj meg ilyesmi. Mivel mindig is nehéz fejű gyerek voltam (talán így is marad), úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát. Persze, hogy a Funtineli boszorkánnyal kezdtem, amit még a románok is elismernek (egy román eredetű monda feldolgozása) és őszintén szólva magával ragadott. Biztos vagyok benne, hogy minden iskolást többször elvinnék Erdély néhány pontjára és helyére kerülne pár dolog a fejekben. Tamási Áron szülőházát bebarangolni, feküdni a számtalan csillag alatt, beszélgetni az ott élő emberekről és az érzéseikről többet jelentene, mint azt az agymosást, ami mostanában megy minden oldalról. A legtöbben véleményt alkotnak valamiről, amit csak másodkézből vagy félinformációk alapján ismernek. Rengeteg olyan hely van, amit csak nagyon kevesen láttak és talán olyan is, amit még senki. Fura dolog, amikor Erdélyről mesélek Imolának, arról a tájról van szó, ahol ő felnőtt és mégis egy másikról, mert az én szemüvegemen keresztül látottakról mesélek. Szerencsére amikor először jártam ott, akkor még különcök voltunk és nem volt "divat". Megtapasztaltuk a vendégszeretetet mind magyar, mind román részről és az első kétezres csúcsom megmászása idején, amikor elnéztem Herkulesfürdő felé már tudta, hogy itt vagyok otthon. Később többször is jártam ott és megtanultam, hogy semmi sem tökéletes, de az adott szó fontosságát és a vendégszeretetet itt tanultam meg igazán (tulajdonképp tüzet gyújtani is).
 Végezetül elmondhatom, hogy a legfontosabb dolgokat Erdélynek köszönhetem. :)