Azt hittem, hogy történik valami, de nem...

 Munkafronton még mindig paródiába illő maszkirovka megy: a főnök a mentőtisztekre mutogat és mossa kezeit, a tisztek meg nem néznek a szemünkbe (azokéba, akikről a hátuk mögött úgy döntöttek, hogy nem alkalmasak esetszolgálatra). Mondanom se kell, hogy a dolog a megszokott módon visszafelé sült el és mind a főnök, mind a tisztek megbecsülése a béka segge alá került. Plusz adalék, hogy annyi embert vettek le esetkocsiról, hogy le kéne állítani az esetkocsit (a megyei vezetést is kirúgnák ha megtörténne), így "alkalmatlan" embereknek is dolgoznia kell rajta. Őszintén szólva nem irigylem ez után azokat a tiszteket, akiknek ilyen emberekkel kell dolgozni, de hiába, ők keresték a bajt. :)
 Érthető, hogy emiatt is jobban szeretek most itthon. :) Nyugalom van és béke! Megünnepeltük a négyéves évfordulónkat is. :) Tudom, hogy gyakran használom az ambivalens szót, de most tényleg ez van. Annyira most nem esik jól bejárni dolgozni, itthon meg szeretek lenni, mert vagy egyedül vagyok és olvasok (még mindig Wass Albertet), a növekvő paprikáimmal foglalkozom vagy Imolával kettesben vagyunk. A hosszú hétvégére várjuk Imola anyuját is, szóval jó most itthon és máshol nem annyira. :)