2013. március 16., szombat

i'm from Degec! :)

 A mai napom sem volt egyszerű, de az este vitte a prímet. :D Reggel reggeli majd készülődés után indultunk Mamáékhoz, ahol megúsztuk Kissné (vagyis apám nőjének) csókját és még a hangulat is jó volt a kaja meg rengeteg. :) Délután pihentünk egy kicsit és Imola anyukáját győzködtük, hogy a köztévé, hogy finoman fogalmazzunk, nem teríti a nézők elé a valóság minden szeletét hóügyben. Eljött az ideje, hogy munkába jöjjek és a főnök, akit egyébként váltottam megörvendeztetett egy olyan bácsival, aki szerintem vízallergiában szenved, mert sem külsőleg, sem belsőleg nem érte a szervezetét víz az idén. A sürgősségin rég örültek nekem ennyire, de az élet, mint tudjuk nem habostorta. Már azt hittük, hogy mehetünk vacsorázni, amikor szóltak, hogy lenne egy kalózfeladatunk az orosházi mentők területén, mert az orosháziak épp a miénknek garázdálkodnak. Meg is találtunk a gyógyszermétgezettünket, akit sikerült már első körben meghányatni az ujjledugós módszerrel, de az ismétlés a tudás anyja, így pár percig még próbálkoztunk, hogy pedagógiailag is tudatosítsuk, hogy a gyógyszermérgezés és a piros kabátos mókusok megjelenése nem jó móka. Ezek után a sürgősségin, majdnem a nyakamba ugrottak, de szerencsére az önuralmuk határtalan és mély örömüket kellemes bazmegelések sejtelmes köntösébe burkolták. Még közel sincs vége az éjszakának, de diszkó van és a tinik mostanság szeretik, ha mi vagyunk azok, akik álomba ringatják őket. ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése