2013. április 14., vasárnap

leleplezés :)

 A mai napot szívesen elmenteném és a rossz napok után csak "újraélném"! :) Reggel Imola ébresztett és kicsit még beszélgettünk. Mire kimásztunk az ágyból kezdődött a Forma 1 és néztük azt meg reggeliztünk. Nagy nehezen összeszedtük magunkat és elindultunk. Elsőként Mamát vettük célba és sikerült megríkatni a gólyahírrel. :) Ez után Marcsihoz mentünk és ő is elsírta magát. :) Kicsit későn indultunk el Békéscsabára. A centerbe megérkezve már gyanús volt, hogy a parkolóban sok a hely, pedig a Glamour-napok miatt mindig nagy az őrület. Az épületben szintén alig voltak és lassan elhittük, hogy túléljük a vásárlást. Bementünk a CCC-be, ahol szereztünk Imolának cipőt. Persze nem ment könnyen, mert az egyik eladó csajszi elég flegma volt és semmiről nem tudott semmit. :D Szerencsére nem ő volt az egyedüli eladó és végül lett cipő. A C&A-ban célirányosan a félretett ruhánikért mentünk. Benéztünk még a Tally Weijl-be és az Orsay-ben találtunk Imolának bolerót, ami majd az esküvőn kerülne bevetésre rossz idő esetén. Vettünk még a New Yorkerben Imolának bikinifelsőt. Ami a legjobb volt az egészben, hogy nagyon kevesen voltak! Közben beszéltem Anyuval, mert Marcsi említette, hogy Apám nőjének kifelé áll a rúdja, szóval nem lesz olyan kényelmetlen Anyunak, hogy az "utóddal" találkozzon. Anyu volt olyan jófej, hogy meghívott ebédre! :) Ettünk fagyit végre és Sparoztunk. Ez után elautóztunk Mezőhegyesre. Az ebéd nagyon jól esett és jó móka is volt. :) Hazafelé beugrottunk Mamáékhoz tojásért és kolbászért, meg megnéztük a naposcsibéket. Hazaérve pihenünk és bontottam egy szűretlen búzasört. :) Ennél soha rosszabb napot. :)


1 megjegyzés:

  1. Nem csodálom hogy sírtak :) Annyira jó, hogy szülők lesztek! Szuperül megúsztátok a vásárlást, itt Pesten katasztrófa, én sosem indulok neki mert nem bírom kivárni a sorokat stb..stb..

    VálaszTörlés