2013. július 30., kedd

Kánikula után. :)

 Sajna nem sikerült az enyhülést alvással ünnepelni, de cserébe elvittem Imolát Mezőhegyesre, dolgozni. Plusz kaptam forró péksütit, szóval megbocsátok! :D
 Pénteken végre volt egy szabadnapom és rengeteget aludtam, aztán elmentem boltba és mire hazaértem, Imola írt sms-t, hogy mehetek érte. Gyorsan autóba pattantam és mentem is. Boltoltunk, összefutottunk Anyuékkal és már jöttünk is haza, ahol ebédeltünk, majd próbáltunk túlélni. :D
 Szombaton túl reggel kellett kelni, mert Tótkomlósra mentünk strandolni. Persze itt helyben is van strand, de egyrészt nem lehet tudni, hogy épp mikor van nyitva, másrészt túl sok ismerőssel futhatok össze félmeztelenül. :D Maga a komlósi strand amúgy nagy kedvenc: nem túl nagy, de azért van mindenféle medence és kevésbé nézik meg az embert. Nagyon jól esett a víz, mert ugyan 27 fokos volt, de inkább hűsített, mint fagyasztott. Ettünk hekket is, amit Imola még soha, én meg vagy 20 éve nem próbáltam. Kicsit drága volt, de az adag mérete és íze meggyőzött. :) Később még Imola kért palacsintát, én meg kávét és lassan el is kellett indulnunk haza, mert éjszakára mentőzést dobott a gép. Azt kell mondanom, hogy nagy szerencsénk volt, mert elviselhető hőmérsékletben dolgoztunk és még pihenni is lehetett.
 Vasárnap Anyuékhoz voltunk hivatalosak ebédre, ami egy közös szaunaélménnyé alakult a negyediken. :) Kapott Balázs egy teljesen új etetőszéket, ami logikus döntés volt (elég sok időt töltünk Anyuéknál és nincs sok értelme mindig a csomagtartóban vinni a miénket) és nagyon örültünk neki. Délutánra némi Forma 1 alatti szunyókálást terveztem, de annyira izgalmas volt a futam, hogy kihagytam. :) Megint jött egy éjszakás műszak, amivel szerencsém volt, mert megint egészen nyugodt volt minden. (Ilyesmi amúgy nem fordul elő túl gyakran). Este eldöntöttem, hogy végre felújítom a bringám, ami ugyan beláthatatlan munkát és nem kevés pénzt fog jelenteni, de nem vagyok hajlandó csillió forintos kerékpárral járni még ha egyre többen ezt is teszik. Egyrészt gyakran látok a bonyolult és drága (tehát javíthatatlan) megoldások miatti szívást, másrészt tudom, hogy nagyon jó bringám van, csak a gyárban ráaggattak egy csomó felesleges dolgot. :)
 Tegnap inkább csak lazítottam a hűvös szobában és elmentem Imoláért. Boltoltunk és szenvedtünk itthon a melegtől.

P.S.: A vallási és meleg flémről csak annyit, hogy elszomorít, hogy a 21. században ennyi intoleráns és agresszív ember van.


1 megjegyzés:

  1. Szia! Látszik, hogy anyukádék már nagyon várják Balázst, szinte minden héten előhozakodnak neki valamivel. :) Örülök, hogy meghosszabbították a szerződéseteket, ráadásul ilyen hosszú távra, így legalább ezen nem kell aggódnotok, nyugodtan figyelhettek a többi 'problémára', de ezek közül például Balázs nem hiszem, hogy probléma lenne. Ezt most jólmegaszontam! :D Rájöttem, hogy én nem szeretek strandra járni. Mármint ilyen épített strandra nem, a nyíltvízi az más, azt imádom! :) Puszi

    VálaszTörlés