2013. április 29., hétfő

Autóvadászat a gyakorlatban. :)

 Le kéne szoknom a kétnaponta blogolásról, mert az egyik nap rendesen szar, a másik meg nagyon jó. Persze, így a két nap után alapvetően elégedett vagyok, de a tegnap után Dunának mentem volna.
 Történt ugyanis, hogy a vasárnapot arra szántuk, hogy megnézzünk két Honda Civicet, de mindkettő olyan fostartály volt (lemattult rozsdás karosszéria, nagyon elmaradt javítások és dilettáns tulajok) , hogy rendesen elkeseredtünk. A slusszpoén az volt, hogy egyszerűen nem fértem el bennük. A nap fénypontja az Algyői fagyi volt. Jól esett, hogy kollégám jött és segített átvészelni az első sokkot. Természetesen este nem tudtam elaludni az idegességtől, így nekiálltam hirdetéseket böngészni. Az alapkoncepció az volt, hogy veszünk egy japán szedánt, de vagy nagyon gatya állapotban voltak már kép alapján is vagy át kéne értük utazni az országot. Kettőkor jött a gondolat, hogy szétnézzek a német "prolikocsik" között. Persze, ha veszek egy f Astrát, akkor csak kb. minden ismerősöm röhögne ki, szerencsére töltöttem annyi időt az autóval, hogy képről is lássam, hogy milyen az állapotuk és leginkább a szar és a még szarabb állapot volt jellemző, így letettem róluk és a Volkswagen Golfok felé orientálódtam. Itt meg az igénytelenül tuningolt autók vizuális inzultusát kellett leküzdenem, amikor megláttam Őt! :) Piros, európai és kombi, de Volkswagen és a képek alapján őszintének tűnt. (Az őszinte autó olyan, mint a smink nélküli nő: nem akar tökéletesnek látszani, cserébe azonnal tudod, hogy megbízhatsz benne.) Alig vártam, hogy reggel legyen és megtudjam, hogy hol található a kocsi, mert ez a hirdetésből nem derült ki. Engedélyeztem magamnak pár óra alvást (beleájultam az ágyba), majd reggel felhívtam az illetőt és kiderült, hogy szegedi és autófényező (ehhez képest az autó külseje hagy a legtöbb kivánnivalót maga után), de őszinte és elmondott mindent. Gyorsan felhívtam kollégámat és megbeszéltük, hogy megnézzük a kocsit délután. Egy adag boltolással meg mosogatással töltöttem némi időt, majd elindultunk és közben felvettük Imolát. Pár telefon után megtaláltuk a helyet, majd kis beszélgetés után befutott a nej az autóval. Az verda nem hibátlan és nem is mai darab, de egyszerű szerkezet és a mechanikájára tényleg volt költve. Klíma sajnos nincs, de van négy lufi, elektromos napfénytető, gyárilag fűthető ülések és a legfontosabb dolog, egy legalább két hullás csomagtartó. A próbaúton feltűnően csendes és sima járású volt. Megbeszéltük, hogy egy hibát még kijavít a váltóban, cserébe kevésbé leszek alkudós kedvemben. Sajnos nem tudtuk elhozni, de bízom benne, hogy a héten felhív a tulaj, hogy tető alá hozzuk a boltot. Hazafelé megkértük kollégámékat, hogy tegyenek ki Mezőhegyesen, mert meg akartuk beszélni, hogy akkor mizu autóügyben. Kiderült, hogy Apu hozott egy nagyon bátor lépést és újrakezd munkaügyben. :) Nem akarok politizálni, de a rezsicsökkentés valódi hatásaira még hónapokat kell várni és nagyon sok ember egzisztenciája fog összeomlani. Apu úgy döntött, hogy nem sodródik, hanem úszik és nagyon szorítok neki. :) Hazavonatoztunk, vacsoráztunk, zuhanyoztunk és valamikor aludni is kéne. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése