2013. május 15., szerda

Kedd-Szerda

 Nagyon kreatív címadó vagyok, de ennyi telik. :) Kedden átírattam a kocsit, amivel volt egy csomó rohanás, mert két csekket a postán kellett befizetni és a biztosítási kötvényemet is itthon hagytam. :S Ebédre paradicsomszószt és kolbászt készítettem. Imola hazajött, ebédeltünk és már rohant is angolra. Én éjszakás voltam és szerencsére nem voltunk sehol. :)
 Reggel a főnök megint alkotott a takarítás miatt (ez a heppje és képtelen elfogadni, hogy nem minden úgy történik, ahogy ő akarja), de végül elszabadultam és itthon lazíthattam kicsit. Még reggelizni is elfelejtettem, mert annyira jól esett az üldögélés. Beugrottam Mamáékhoz látogatóba, majd úgy döntöttem, hogy hamarabb elmegyek Mezőhegyesre (az volt a terv, hogy felveszem Imolát, veszünk illatosítót és ablaktörlőlapátot a kocsihoz, majd kimegyünk Romániába tankolni). Végül a terv szinte teljes egészében megvalósult (lett hard rock illatú Wunderbaum, de ablaktörlőlapát csak holnap lesz), plusz anyuval is beszélgettem egy jót. Romániában az első benzinkúton észrevettem, hogy nem lehet kártyával fizetni, így a másik kúthoz mentünk. Az volt a fura, hogy több benzin ment a tankba, mint amennyi a gyári mérete, pedig volt is benne. Hazafelé felhívta Imolát a varrónő, hogy elhozza a ruhát és nem kell érte menni. Itthon ettünk spagettit és lazultunk kicsit. Este felé összedobtam egy chilis babot holnapi ebéd gyanánt és jött is Judit a ruhával. Szerintem Imola meseszép a ruhában! Holnap még dolgozom egyet, de pénteken indul a mandula! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése