2013. október 16., szerda

Balázs már most öntörvényű! :)

 Ma Balázs mindenképp bebizonyította, hogy azt csinál, amit akar és akkor, amikor akarja, ugyanis ma megint ismételni kellett a CTG-t, mert egy percre sem állt le és ez megint nem ideális. Ugyanis a picúrok két dolog miatt lehetnek ilyen aktívak: az egyik, hogy épp átmozgatja magát (Ezt álmukban is meg tudják csinálni, ugyanis a magzatok álmodnak odabent, bár azt, hogy miről még nem sikerült kideríteni, de a legvalószínűbb, hogy az agyuk már ezt a módszert alkalmazza a külső ingerek feldolgozására.), a másik ok, hogy nem kap elég oxigént és a magzat küzd az életéért. A dolgot ma egy köldökzsinórt és méhlepényt áramlástani szempontból vizsgáló ultrahang döntötte el, mert mindkét szerv tökéletesen ellátja a feladatát, vagyis Balázs megkapja friss vért és oxigént Imolától. Furcsa mód kevésbé voltunk idegesek, mint a múltkori esetnél, mert talán jobban felkészültünk a találkozásra a fiunkkal. Persze, ha nincs minden rendben, akkor a legvalószínűbb forgatókönyv szerint Imolát megcsászározzák és így lemaradok a köldökzsinór elvágásáról, de ez lett volna a legkevesebb. :) A szakadó esőben durva távot gyalogoltunk, de a szülészeten dolgozók megint kitettek magukért és ugyan sem a fogadott szülészdoki, sem a szülésznőnk nem volt jelen (Előbbi konferencia, a másik valószínűleg szabadnap miatt.), de az ügyeletes személyzettől is annyi odafigyelést kaptunk, amennyit lehetett. :) Most itthon lazítunk, de péntekre kaptunk időpontot egy utolsó utáni elővigyázatossági CTG-re. :)
 Azután, hogy részletesebben meséltem a mai napról, mesélnék a hét elejéről és az elmúlt hétvégéről is. A hétvége leginkább a pihenésről szólt és igyekeztünk pihenni. :) A héten eddig két nappali szolgálatom is volt. Hétfő reggel a köd miatt volt közlekedési baleset, amit egészen jól megúszott a két sérült, mert benne volt, hogy nem élik túl. A szerdai nap már nyugodtabb volt.

2 megjegyzés:

  1. Sokszor az az érzésem, hogy talán Te jobban várod az apaságot, mint Imola az anyaságot. :D Mondjuk érthető, neked nem kell szülnöd ehhez. :D Örülök, hogy ilyen jól vagytok, még ha Balázs alakítja is az életeteket, szokjatok hozzá! ;) Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lényegre tapintottál a nem szüléssel. :) Persze, hogy alig várom, hogy apa legyek. :) Talán azért vagyok nyugodtabb, mert ami mostantól a szülésig Imolára vár, azt már megtapasztaltam a munkám során, így van némi támpontom. :)

      Törlés