2013. március 12., kedd

mentjük a menthetőt! :)

Tegnap nem volt kedvem és időm blogolni, ma meg fáradt vagyok, de próbálkozom. Tegnap reggel munka után elvittem a kocsit Orosházára, hogy javítsanak ki egy dolgot és nézzenek át jópárat. Így kénytelen voltam hazabuszozni, ami elég nagy tortúra volt. Sétáltam ugyan fél órát, de másfél még így is maradt, a jegy árán durván kiakadtam (ha ketten mennénk valahova, akkor autóval még az amortizációval is olcsóbb, mint tömegközlekedve), plusz volt egy pénztár, meg egy információs iroda, de jegyet csak a buszon adtak. A kaput mégis az tette be, hogy azt az utat, ami kocsival 20 perc, azt a busszal 55 perc alatt sikerült megoldani.
 Hazaérve pihentem egy kicsit, majd kisétáltam Imola elé. Korán értem oda, így volt időm bevásárolni. Épp kiléptem a boltból, amikor hívott az autószerelő, hogy kész a kocsi. Gyorsan felhívtam Marcsit, hogy mi lenne, ha bevinne Orosházára...:D Szerencsére volt dolga ott és így elvitt, meglepett, hogy ilyen gyorsan kész lett az autó és egyáltalán nem került sokba. Hazaérve még ebédet csináltam és dőltem is ágyba.

 Ma reggel elég gyorsan kimásztam az ágyból, mert jó sofőr és egy olyan mentőtiszt várt, akivel még nem dolgoztam. Végül négy körünk volt és eléggé meghajtottuk magunkat, de két esetben biztosan életet mentettünk! :) Az egyik eset egy infarktus volt, amihez két mentőegység vonult (egy mentőautó és egy esetkocsi), de végül, hogy élve beérjen a kórházba, a mentőhelikopter segítségére volt szükségünk. A második esetben egy szinte eszméletlen betegen kellett segítenünk, akinek nem is igazán tudtuk, hogy mi baja (nem minden esetben kapunk meg minden infót a kórtörténet és diagnózis összeállításához). Mikor végeztem Imola és Marcsi a kapuban vártak rám. Hazakísértük Marcsit, majd hazajöttünk, főztünk holnapra, vacsoráztam, kávét főztem és tus, majd alvás a program. Holnap megint esetkocsin leszek és nem tudom, hogy mit tartogat a sors keze. :)

1 megjegyzés:

  1. Hát manapság tényleg ritka, hogy valamilyen szolgáltatást gyorsan és olcsón megkaphatsz. Jó, hogy kifogtad! :) A tömegközlekedésről meg csak annyit, hogy én már 10 éve nyomom, egy éve már nem diákként. Szerintem ezzel mindent elmondtam. :)

    VálaszTörlés