2013. január 31., csütörtök

napsütés

Úgy volt, hogy ma jönnek az önkormányzattól (a lakásunk tulajdonosa) és megnézik, hogy rendeltetésszerűen használjuk-e. Ezért 8 után már ébren voltam, hogy még rendbe rakjak pár dolgot. Megreggeliztem, Égésteret hallgattam (ez a Totalcar.hu heti rendszeres podcast-je) és vártam. :D Kivettem a fagyóból egy adag marhapörköltet, mert gulyás lesz holnap az ebéd (szerintem maradék marhapöciből a legjobb) és elmosogattam. Egy óra körül pokolivá erősödött a fejfájásom és kénytelen voltam gyógyszert bevenni és ledőlni kicsit. Szerencsére mire Imola hívott, hogy végzett már jobban voltam voltam és gond nélkül ki tudtam elé menni a buszmegállóba. Most egy olyan boltban voltunk, ahova ritkábban járunk (elvileg drágább és nem túl jó az árukészlete), de szerencsénk volt, mert jövő héten leltár lesz és elég sok akciós dolgot tudtunk venni. Hazaérve pizzáztunk és Skype-oltunk Imola szüleivel. Kicsit tévéztem, de megint nem vagyok túl fényesen, szóval igyekszem hamar lefeküdni, mert holnap vár a meló. Apropó meló: éjféltől újra alkalmas vagyok esetszolgálatra! :D (legalábbis a főnök szerint, a többiek szerint sose voltam alkalmatlan.:)).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése