2011. március 7., hétfő

Nem vagyok antiszociális!

 Csak mezőhegyesi és ezt itt kovácsházán nem értik. Nem vagyok rosszindulatú (most szakadt a fejemre a ház), nem zavar ha más gazdagabb és főleg nem gond ha valaki mer különcködni. Mindössze 15 kilométerre kerültem otthonról, de úgy érzem mintha egy másik világba csöppentem volna. A biztosítékot az verte ki, hogy a boltban beszólt egy full idegen eladó, hogy ne azt a virslit vegyem, amit vettem, mert van olcsóbb. Erre én közöltem, hogy köszönöm, de ezt veszem és pont. Mire ő visszadobta, hogy dejó a mentősfizetés. Majdnem elkértem a panaszkönyvet. Egyszerűen nem értem, hogy főképp neki, miért kell hangoztatni a véleményét. Félreértés ne essék, nekem is van véleményem mások pénzköltési szokásairól (zsebekbe nem nézek bele), de ez általában bennem marad és kész. Csupán akkor jön ki ha ki akar és az illető egy büdös kamugép (mást mond a szájával és mást teszt). Egyáltalán nem mondhatom, hogy jól keresek, de dolgozom. Itt valahogy minden megjegyzésnek kell él és senki sem hibátlan (más kérdés, hogy mi sem). Időnként elegem van ebből. Nem állítom, hogy Mezőhegyesen nem pletykálnak, de az pletyka és semmi komoly. Itt néha hetekig vagy még tovább rugóznak az emberek egy dolgon és ha próbálod komolytalanra venni a dolgot akkor besértődnek. Anyával beszélgetve kiderült, hogy ez régebben is így volt (Anyu és Apa is kovácsházi csak a munkahely miatt költöztek át). Itt egyáltalán nem kívánok szép napot, mert félreértik. Smúzolásnak vagy csajozásnak gondolják, pedig kultúrterületeken szerintem alap egy szép napot meg egy mosoly. Lehet, hogy én fújom fel a dolgot, de az biztos, hogy sok stressz elkerülhető lenne ha nem mások ügyeivel törődnénk.
 A másik dolog, hogy tegnap szó volt a Pán Péter -szindrómáról. A lényeg, hogy hiába leszel felnőtt nem költözöl el otthonról, hanem otthon maradsz és élvezed a "mamahotel" szolgáltatásait. Fura, mert ambivalens a hozzáállásom a dologhoz: egyrészt gáz, mert sokan inkább minden nap buliznak és alibi szakokra járnak az egyetemen, másrészt meg nem kevesen vannak, akik szinte önálló életet élnek, saját fizetésből és csak a postacímük egyezik a szülőkkel. Mi elköltöztünk, de irtó nagy szerencse és tolerancia kell hozzá (főleg lakásügyben). Szerintem nem jó, hogy egy mai fiatal előtt jóformán semmi jövőkép nincs. A régi szocialista nézet (dolgozz és meg tudsz élni, bár nem túl fényesen és ne is kérdezz vagy kritizálj ) meg a mai lefelé rúgj felfelé nyalj elv között kéne egy középút, ahol szabadon gondolkodhatunk és beszélhetünk, de biztosak lehetünk abban, hogy munkával felépíthetjük magunkat. Azt hiszem, hogy ez az utópia kategóriába tartozik.

1 megjegyzés:

  1. A virslis sztori elég durva, én lehet, hogy visszaszóltam volna, nem bírtam volna ki. A Pán Péteres sztorit én is néztem a tv-ben, és megállapítottam, hogy én azért nem ebben vagyok, bár egy párszor már megfordult a fejemben. Az egyik csak kijelentésén nagyon megrökönyödtem: amíg fontos az öltözködés, addig minek elköltözni, vagy valami ilyesmi, de a lényege ez volt. :S Furák a mai emberek, és tényleg kellene egy arany középút.

    VálaszTörlés