2013. január 21., hétfő

megkönnyebbülés :)

 Azt hiszem, hogy ezzel a szóval tudom jellemezni a mai napot. Az éjszakám eseménytelenül telt, bár természetesen nyúzottan értem haza. Le is feküdtem pihenni kicsit. Délután a tavaszi időben indultam Imoláért, majd robogtunk Szegedre, a dokinénihez egy vizsgálatot megelőző vizsgálatra. Még sosem jártam Szegednek ezen a részén, de nagyon kis kertvárosi helyre kerültünk. A magánrendelő nagyon szépen volt berendezve és hangulatos zene szólt. Kiderült, hogy Imolának jók az eredményei és nincs orvosi indok arra, hogy elvégezzenek egy invazív beavatkozást. Örömünkben kávéztunk egyet a mekiben (volt kuponunk), majd péksütit vettünk (egy másik helyen, mert mostanság nem érzem jól magam a mekis kajáktól) és Orosháza felé jöttünk haza, mert a Tescoban akartam venni kaját holnapra (dolgozom). Sikerült friss salátaféléket szerezni, meg balzsamecetet meg ilyesmit. Hazaérve vacsoráztam, tusoltunk és most nem tudok aludni. :)


2 megjegyzés:

  1. Szia!
    A szavaidból úgy vettem ki, hogy örülsz az esetkocsis dolognak. :) Elég vicces arról olvasni, hogy milyen finomakat eszel, miközben én fogyókúrázom és már rendesen átálltam a másfajta kajákra - nem is olyan ínycsiklandozóak a kajáid. :P Imolának és a dokinénijének nagyon örülök! :)
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy örülök, mert talán ez a csúcs. :) A random saláta lelocsolva balzsamecettel meg külön jó és nem hizlal. Kaptam már meg másoktól is, hogy túl jól főzöm, de ez van. :D

      Törlés