2013. február 9., szombat

nőgyógyászati szakvizsga :)

 Apuval mindketten megszereztük a nőgyógyász szakvizsgát mire kiszereltük a generátort, de kezdjük az elején! :) Reggel Imolával keltem, mert időben oda akartam érni anyuékhoz, hogy esetleg még tudjunk alkatrészt venni a kocsihoz, ha szükséges. Mamáéknál volt a kocsi és ez okozott pár ősz hajszálat, mert Tata mindenhez jobban akar érteni nálam és nem is hajlandó olyasmit csinálni, ami szerinte értelmetlen. A gond csak az, hogy képtelen megérteni, hogy a dízel motorok egészen másképp működnek, mint a benzinesek. Szerencsére némi tologatás után sikerült eljutni Mezőhegyesre. Nem is teketóriáztunk sokat és nekiláttunk a hibakeresésnek. Pár drót és cső átrendezése után kiderült, hogy a generátornak nincs szemmel látható baja, ami azért baj, mert a "látható" dolgokkal tudunk mit kezdeni. Mindketten bevetettük az autóvillamosságis ismerőst telefonon felhívást és mindkettő a további szakműhelyes mérést és javítást javasolta. Örültem, hogy megoldottuk a szerelést, mert a ház mögött, hóesésben is jobb munkát végeztünk, mint a legtöbb szerelő a környéken.
 A lakásba felérve beszélgettünk kicsit, majd elindultam Imola elé az irodához, de amikor kiléptem a lépcsőházból, akkor láttam, hogy szembe jön velem. Vetünk krókuszt, mert jó lesz vele feldobni a lakást. :) Hazaérve vártunk még egy kicsit majd leültünk a húsleves és gombás hús mellé. Nagyon jól sikerült az ebéd és jó is volt már beszélgetni kicsit. Ebéd után segítettünk Juditnak laptopot választani. Persze a dolgot inkább Imola menedzselte, mert a gyomrom az összes vért magába szívta és az agyamhoz egy csepp sem jutott. Délután a lányok HIMYM-et néztek a fiúk meg egy új autófelújító műsort a Discovery-n. Annyira belemerültünk, hogy lekéstük a korábbi vonatot, ezért csak a későbbivel tudtunk hazajönni. Épp indult a Dal, amit én pár percig tűrtem, majd nekiláttam filmet nézni és mosogatni. :D



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése